A világpiaci Brent olaj ára szeptember 8-án hordónként 99 dollár közelébe emelkedett, miután az Iránnal szövetséges jemeni húszik szaúdi energetikai létesítményeket támadtak, és ismét lassult a hajóforgalom a Hormuzi-szorosban. Az amerikai–iráni konfliktus újabb kiéleződése és a rendkívüli ellátási zavarok ellenére az olaj tartósan mégsem tudott száz dollár fölé kerülni -írja az Euronews.
A kiesés első pillantásra indokolná a jóval magasabb árat. Az Argus adatai szerint a közel-keleti termelők napi nyersolajexportja a háború előtti mintegy 18 millió hordóról 11 millióra zuhant. Az amerikai Energiainformációs Hivatal becslése alapján a Hormuzi-szoroson 2025 végén még napi 21,6 millió hordó olaj és más folyékony energiahordozó haladt át, 2026 második negyedévében viszont már csak 4,9 millió.
Akadozó, de nem lezárt útvonal
A szoros nincs teljesen zárva: a hajóforgalom időnként szinte leáll, majd egy-egy politikai vagy katonai enyhülés hatására gyorsan újraindul. A Rystad Energy szerint az augusztus 30-án kezdődött újabb harcok előtt napi 8-9 millió hordó jutott át rajta, azóta a napi mennyiség időnként kétmillió hordó alá esett. A több napot figyelembe vevő mozgóátlag még így is 4-5 millió hordó körül van, más iparági becslések pedig 6-8 millió hordós napi exporttal számolnak.
A piac tehát nem hermetikusan lezárt szorost, hanem kiszámíthatatlanul, akadozva működő útvonalat áraz. A Rystad számítása szerint a jelenlegi forgalom mellett a Brent hozzávetőleg 95 dolláros ára tekinthető indokoltnak; tartós és ellenőrizhető teljes lezárás esetén viszont egészen más árképzés kezdődne.
Vezetékek Janbuig és Fudzseiráig
Az Öböl menti termelők minden elérhető szárazföldi vezetéket, alternatív kikötőt és hajóról hajóra történő átrakási módszert igyekeztek kihasználni. Szaúd-Arábia kelet–nyugati vezetéke a Perzsa-öböl helyett a Vörös-tenger partján fekvő Janbuba szállíthat olajat, az Egyesült Arab Emírségek a Habshan–Fudzseira vezetékkel közvetlenül az Ománi-öbölbe, vagyis a szoroson kívülre juttathatja termelése egy részét. Egyes szállítmányok Egyiptomon keresztül, a SUMED vezetéken és a földközi-tengeri Sidi Kerir terminálon át jutnak ki: innen az export augusztusban napi 2,14 millió hordóra emelkedett, több mint kétszeresére a júniusi szinthez képest.
Ezek az útvonalak nem képesek teljes egészében helyettesíteni a Hormuzi-szorost. A vezetékek kapacitása véges, egy részük eleve jelentős kihasználtsággal működik, az átterelés pedig hosszabb utat, több átrakást és magasabb költséget jelent. A szaúdi Janbu sem biztonságos menedék: a vörös-tengeri útvonalat a húszik támadásai és blokádja veszélyezteti, a kikötőből induló export augusztusban napi 1,43 millió hordóra esett a megelőző három hónap 3,9 milliós átlaga után. Ha egyszerre válik tartósan veszélyessé a Hormuzi-szoros és a Bab el-Mandeb-szoros, a közel-keleti olajexport két legfontosabb tengeri kijárata szűkülne be.
Amerika termel, Kína visszafog
A mostani válság egyik lényeges különbsége az 1970-es évek olajsokkjaihoz képest, hogy a világ már kevésbé függ kizárólag a közel-keleti termelőktől. Az Egyesült Államok időközben a világ legnagyobb olajtermelőjévé vált, Kanada termelése is növekszik, Guyana pedig gyors ütemben építette ki tengeri olajmezőit – a Rystad Energy szerint hárman együtt napi 1,4 millió hordóval növelhetik kitermelésüket 2026-ban. Sajátos módon az ukrán támadások által megrongált orosz finomítók is növelték a világpiacon megjelenő nyersolaj mennyiségét: Oroszország kevesebb olajat képes otthon feldolgozni, ezért a kitermelés nagyobb részét nyers formában exportálja. Az orosz kivitel júliusban és augusztusban napi 5,5 millió hordó körül maradt, 23 százalékkal a februári szint felett – Moszkva ugyanakkor 17 éves mélypontra csökkentette idei termelési előrejelzését.
A keresleti oldalon a magas üzemanyagárak, a gazdasági lassulás és a szállítási fennakadások fogják vissza a fogyasztást. A Rystad szerint a közlekedésben és a petrolkémiai iparban a harmadik negyedévben napi 3,5 millió hordónyi kereslet tűnt el, ennek több mint fele Kínához köthető, ahol az elektromos autók terjedése és a szénalapú vegyipari technológiák mérséklik az olajigényt. A világ legnagyobb importőre júliusban és augusztusban napi hétmillió hordóra csökkentette tengeri behozatalát a februári több mint 11 millióról – egyes elemzők ezért már az „új keresleti OPEC-nek” nevezik. Kína ráadásul a Kpler becslése szerint 1,17 milliárd hordónyi tartalékkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy hónapokon át visszafogja az importot azonnali ellátási válság nélkül.
A fizikai piacon már át van lépve a száz dollár
A Brent tőzsdei jegyzése nem feltétlenül mutatja meg, mennyibe kerül a finomítóknak az azonnal megvásárolható, megfelelő minőségű olaj. A novemberi szállításra kínált dubaji és ománi olaj felára hordónként 19-20 dollárra emelkedett, az ománi határidős olaj ára hétfőn 104,54 dollár, a készpénzes dubaji jegyzés pedig 105,10 dollár volt. A Brent ugyanis pénzügyi és kereskedelmi viszonyítási pont, nem minden hordó tényleges vételára: a megfelelő helyen, időben és minőségben elérhető fizikai olajért a finomítók jelentős felárat fizetnek.
Még feszültebb a helyzet a feldolgozott termékeknél. A Közel-Keleten és Oroszországban finomítók is kiestek vagy csökkentett kapacitással működnek, a világ más részein pedig nem lehet gyorsan pótolni a veszteséget. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a globális finomítói feldolgozás júliusban csaknem napi ötmillió hordóval maradt el az egy évvel korábbitól, az orosz, közel-keleti és ázsiai dízelexport pedig napi 1,3 millió hordóval csökkent – ez a tengeri világkereskedelem mintegy ötöde. A dízelár emelkedése végigfut az egész gazdaságon: drágítja a közúti áruszállítást, a mezőgazdasági munkát, az építőipart és a hajózást, Európának pedig különösen kellemetlen, mert a kontinens hagyományosan jelentős dízelimportra szorul.
Mi kellene a tartósan száz dollár feletti árhoz?
Tartósan magas árhoz több kedvezőtlen fejlemény egybeesése kellene: a Hormuzi-szoros tartós és csaknem teljes lezárása, a vörös-tengeri kerülőút további szűkülése, szaúdi vagy emírségekbeli termelő- és exportlétesítmények súlyos károsodása, a kínai vásárlások újbóli megugrása, valamint a stratégiai és kereskedelmi készletek gyors apadása. Az utóbbi veszély már nem elméleti: az IEA szerint a világ megfigyelt olajkészletei a háború kezdete óta 410 millió hordóval csökkentek, és július végére 7,9 milliárd hordó alá estek, az ügynökség pedig 2026 harmadik negyedévére napi 1,8 millió hordós globális hiányt becsül.
Az elemzői várakozások szélsőségesen eltérnek: a Morgan Stanley százdolláros negyedik negyedévi Brent-átlagot vár, a Goldman Sachs decemberre 85 dolláros árral számol. A száz dollár alatti jegyzés végső soron azt jelzi, hogy a kereskedők többsége még mindig nem számít a közel-keleti export tartós összeomlására. Nyitva marad viszont, meddig bírja a rendszer az egyre fogyó tartalékokkal – és hogy a következő árugrást a nyersolaj vagy a finomítói kapacitás hiánya hozza-e el.
