Mai névnap:

Egyre többen adnak vérplazmát másokért

10perc.hu
3 hónapja
Kiemelt kép: freepik.com

Plazmaadás esetén alkalmanként, testsúlytól függően 600 – 850 milliliter plazmát vesznek le, a nők legfeljebb négyszer, a férfiak pedig legfeljebb hatszor adhatnak vért.

A vér 55 százaléka egy vízben, ionokban és fehérjékben gazdag szalmasárga folyadék, a vérplazma. Az utóbbi évtizedekben végbement hatalmas fejlődés ellenére sincs még lehetőség az emberi vér, ezen belül az emberi vérplazma előállítására, viszont mivel számos életmentő gyógyszer készül belőle, amit a krónikus betegségben szenvedőknek naponta, hetente be kell vinni a szervezetébe, így minden egyes plazmaadás számít.

A covid-járvány megnövelte a plazmaadók számát: a legtöbben inkább segítő szándékkal mennek vérplazmát adni. A 18 és 35 év közötti korcsoport a legaktívabb, és megközelítőleg 20 százalékkal több női plazmaadó van, mint férfi.

Dr. Gulyás Judit, a Plazmacentrum ügyvezető igazgatója a 10perc.hu kérdésére elmondta, a plazmában lévő fehérjék az alapanyagai számos krónikus, immunhiányos betegség, krónikus gyulladásos betegség kezelésére szolgáló gyógyszernek, de égési sérülések, véralvadási zavarok is ezekkel a készítményekkel kezelhetőek.


Számos életmentő gyógyszer készül a vérplazmából, amit a krónikus betegségben szenvedőknek naponta, hetente be kell vinni a szervezetébe     Fotó: freepik.com


Plazmát sokkal gyakrabban lehet adni, mint vért. Plazmaadás esetén alkalmanként, testsúlytól függően 600 – 850 milliliter plazmát vesznek le. Ugyanarra az időközre vonatkoztatva, a teljes vér adására érvényes, hogy a nők legfeljebb négyszer, a férfiak pedig legfeljebb hatszor adhatnak vért.

Dr. Gulyás Judit arra is felhívta a figyelmet, hogy a plazmaadással nemcsak életeket menthetünk, komoly összegeket is lehet azzal keresni. Egy évben maximum 45 alkalommal lehet vérplazmát adni. Megközelítőleg ma Magyarországon akár évi 500 ezer forint körüli juttatás érhető el plazmaadásból.




Hirdetés
Hirdetés