A klíma felszerelésével és az örömmel, hogyha ezzel fűtünk, akkor jó meleg - van a lakásban, még nem dőlhetünk hátra.
A rendszeres karbantartások elvégzése nem csupán a jótállás megőrzése miatt szükséges. Amellett, hogy az időszakos karbantartások elvégzésével biztosítható a berendezés üzemszerű működése és hosszú élettartama, élettani szempontból is kiemelten fontos.
A beltéri egységben az üzemelés közben bejutó szennyeződések és kórokozók ugyanis számos légúti betegség okozói lehetnek egy elhanyagolt berendezés esetén. Minderre pedig még a klímaszezon kezdete előtt gondolnunk kell a szakember szerint.
„A berendezések karbantartását érdemes jóval már a fűtési szezonok kezdete előtt elvégeztetni, ugyanis, ha ez csak az adott szezon kezdetekor jut eszünkbe, a szakemberektől jó eséllyel csak nagyon sokára kapunk időpontot. Karbantartás során egy esetleges meghibásodásra is fény derül, ezért is szerencsés időben elvégeztetni, megóvva magunkat attól a kellemetlenségtől, hogy a fűtési időszak kellős közepén maradjunk fűtés nélkül” – állítja Antal Mihály, a Gree műszaki szakértője.
A karbantartás évi kétszeri elvégeztetésére mindenképpen szükség van, ha azt szeretnénk, hogy a berendezésünk sokáig gond nélkül működjön. A fűtésre használt berendezések esetében télen jóval nagyobb használatnak vannak kitéve a berendezések, ezért fontos a karbantartást tavasszal és ősszel is elvégeztetni. Előfordulhat olyan eset is, hogy a helyiségben az átlagosnál nagyobb a szennyezettség, itt évente akár kettőnél több karbantartásra is szükség lehet, mint például az üzlethelyiségek esetében.
„A karbantartásokat nem kötelező a beszerelő céggel végeztetni, bármilyen szakember végezheti, aki rendelkezik NKVH (Nemzeti Klímavédelmi Hatóság) regisztrációval, ez nem jár garanciavesztéssel. Nem javasoljuk a különböző „csináld magad” karbantartásokat… Ugyanakkor ez nem összekeverendő a porszűrők tisztításával, melyet a végfelhasználó a kezelési kézikönyvben leírtak szerint el kell végezzen. Ezt a használat intenzitásától függően akár 1-2 hetente is érdemes ellenőrizni” - ajánlotta Antal Mihály.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenképpen figyeljünk oda, hogy a karbantartás legyen megfelelően dokumentálva, hiszen ez a jótállás feltétele is. A beltéri egység fertőtlenítése után a fertőtlenítő vegyszer alapos kiöblítése szükséges a rendszerből. Egyes vegyszerek ugyanis a műanyag alkatrészek károsodását okozhatják, ha az a szükséges behatási időnél tovább érintkezik azzal.
Jó esetben a szakember alaposan átöblíti a beltéri egységet a művelet után, de a karbantartás elvégzése után érdemes a berendezést néhány órán keresztül hűtés vagy párátlanítás üzemben használni.