Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Életmód

Már 69 nyugat-nílusi láz esetet diagnosztizáltak Európában

10perc.hu
2024. 08. 18.
Már 69 nyugat-nílusi láz esetet diagnosztizáltak Európában

A nyugat-nílusi láz idén is egyre több áldozatot szed Európában, Magyarországon is megjelentek a fertőzések.

Az Európai Unió országai közül egyre több helyről jelentik a nyugat-nílusi láz megbetegedéseit, amelyek szúnyogcsípés útján terjednek. Az ECDC legfrissebb adatai szerint idén eddig nyolc európai ország számolt be összesen 69 helyben szerzett fertőzésről. A legtöbb esetet Görögországban regisztrálták (31), míg Olaszországban 25, Spanyolországban pedig 5 megbetegedést jelentettek. Magyarországon is megjelent a vírus, két fertőzöttet diagnosztizáltak, emellett Ausztriában és Szerbiában is két-két esetet rögzítettek. 

Sajnos a fertőzés halálos áldozatokat is követel. 

Az eddigi nyolc halálesetből öt Görögországban, kettő Olaszországban, egy pedig Spanyolországban történt. 

Bár a megbetegedések száma Görögországban és Spanyolországban magasabb a korábbi évekhez képest, az esetek európai szinten még mindig a várakozásokon belül mozognak.

A Magyar Nemzet arról írt, hogy hazánkban is növekvő tendenciát mutat a nyugat-nílusi láz terjedése, különösen a nyári hónapokban, amikor a szúnyogok a legaktívabbak. A betegség tünetei kezdetben nem mindig jellegzetesek, fejfájás, láz, végtagfájdalom és kötőhártya-gyulladás formájában jelentkezhetnek. 

Súlyos esetekben azonban idegrendszeri tünetek, például agyhártya- vagy agyvelőgyulladás is kialakulhat. A fertőzöttek közül néhányan kórházi kezelésre szorulnak, különösen akkor, ha idősebbek, vagy alapbetegségeik vannak.

A vírus fő hordozói a vadmadarak, és a szúnyogok közvetítésével terjed az emberekre és más állatokra. A járványügyi szakemberek figyelmeztetnek, hogy a forró, kánikulai időjárás kedvez a fertőzés terjedésének, így az elkövetkező hetekben és hónapokban további megbetegedések várhatóak. 

A lakosság számára javasolt a szúnyogcsípések elleni védekezés, például szúnyogriasztók használata és a testet minél jobban fedő ruházat viselése.

További cikkek