Müller Cecília a járványügyi adatokat ismertetve közölte, az év első hetében csaknem 162 ezren fordultak orvoshoz akut légiúti fertőzéssel, közülük 19 ezer embernél a klinikai tünetek alapján influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
A számok azt mutatják, hogy az akut légúti megbetegedések 20 százalékkal, az influenzaszerű megbetegedések pedig 50 százalékkal emelkedtek az év utolsó hetében mérthez képest, ami azt jelenti, hogy elkezdődött az influenza járványos terjedése - mondta el az országos tisztifőorvos csütörtökön az MTI-nek.
Müller Cecília kiemelte, hogy szintén járványos szintet ért el az RSV okozta, alapvetően egy enyhe, náthához, meghűléshez hasonló megbetegedés. Mint elmondta, jellemzően kétéves korukra a gyerekek átesnek a fertőzésen, azonban ez nem nyújt tartós védettséget. Az RSV-fertőzésnek leginkább kitettek a kétévesnél fiatalabb csecsemők és a koraszülöttek, a vírus náluk súlyos tüdőgyulladással járhat.
A kórházban ápolt 367 beteg 45,5 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 41,7 százaléka pedig 60 évnél idősebb volt. A kórházba kerültek közül 105 betegnél az RSV-t, száznál koronavírust, míg 17 betegnél influenzát igazoltak.
Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy még most is érdemes kérni az influenza elleni védőoltást, mert van még idő a védettség kialakulásához. Hozzátette: egy kibontakozó járvány alatt sem indokolatlan az oltás felvétele, azzal enyhébb tünetekkel átvészelhető a fertőzés.
Jelenleg nincs érvényben kórházi látogatási tilalom, de az esetszámok emelkedésével várhatók ilyen intézkedések - közölte.
Olvasási idő: 2 perc
Megérkezett az influenzajárvány, kórházi látogatási tilalom jöhet
Életmód
2026. november 5.
Nem csak a megivott víz számít bele a napi folyadékbevitelbe
Életmód
2026. november 3.
Sport közben mélyebbre jutnak a levegőt szennyező részecskék a tüdőben
Életmód
2026. október 31.
Hamarosan véget ér a zöldhulladék-gyűjtés Budapesten
Életmód
2026. október 31.
Ha csak 10 perced van edzeni, ezt csináld (x)
Életmód
2026. október 31.
Fenntarthatóság bűntudat nélkül: így segít a beeco
Életmód
2026. október 29.
Mennyi ideig tart egy fizikoterápiás kezelés? (x)
Életmód
2026. október 22.
Érkezik az őszi óraátállítás - Napokig is eltarthat, mire a szervezet hozzászokik a változáshoz
Gazdaság
Munkaszüneti nap lesz december 24-e - A munkáltatók milliárdos veszteségtől félnek
Belföld
Nem gyűlt össze elég aláírás a december 24-i munkaszüneti napról szóló népszavazáshoz
Belföld
Latorcai Csaba kereszténydemokrata győzelemnek nevezte a szenteste munkaszüneti nappá tételét
Életmód
2026. október 10.
Az Idea Intézet felmérése szerint az iskola okozza a legtöbb stresszt a 14–19 éveseknek
Életmód
2026. október 8.
Nem csak akkor kell szemvizsgálatra menni, ha rosszul látunk
Életmód
2026. október 7.
„Ketyegő időzített bomba”: nő a korai daganatos esetek száma, még az 50 év alattiaknál is
Gazdaság
Munkaszüneti nap lesz december 24-e - A munkáltatók milliárdos veszteségtől félnek
Külföld
Javier Milei a vb-döntős vereség után is munkaszüneti napot hirdetett
Belföld
Kedvező év jön: így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban
Életmód
2026. szeptember 29.
Fejenként évi 40 ezer forintnyi étel kerül a kukába Magyarországon
Életmód
2026. szeptember 16.
Reggelivel és uzsonnával várta a munkába tekerőket a Magyar Kerékpárosklub
Életmód
2026. szeptember 15.
Európai tengerpartokra özönlöttek a magyarok a nyáron
Életmód
2026. szeptember 15.
10 perc: Ennyi időbe telhet, hogy 70 évesen is mozgékony maradj
Életmód
2026. szeptember 8.
Mit lehet elérni napi 10 perc alatt? Apró szokások, amik nagy változást hoznak!
Életmód
2026. augusztus 31.
A multivitamin helyett ezt ajánlja a Semmelweis dietetikusa
Életmód
2026. augusztus 26.
Sátrakból táskák, hulladékból érték: így működik az upcycling
Életmód
2026. augusztus 25.
Eltűnt a víz a kilátó körül, drámai képeken a kiszáradó Tisza-tó
Életmód
2026. augusztus 19.
11 milliárd fontra nőhet a nikotinpárnák piaca 2030-ra
Életmód
2026. augusztus 11.
Átverhették a fogyni vágyókat egy ismert étrend-kiegészítővel
Életmód
2026. augusztus 11.
Brad Pitt bevallotta: hét év józanság után újra iszik
Életmód
2026. augusztus 11.
Egyre kevesebb a dohányos Magyarországon, a fiataloknál mégis nőtt az arányuk
Életmód
2026. augusztus 2.
Hiába izzad, nem hűl le a teste? Ezt tegye este, ha nem bír aludni a melegtől
Életmód
2026. augusztus 1.
Erre figyelj oda, ha minden nap zabpelyhet eszel reggelire
Életmód
2026. július 31.
Hegedűs Zsolt óvintézkedésekre kéri a lakosságot - A hőgutáról posztolt
Életmód
2026. július 26.
Így spórolnak milliókat Közép-Európa legnagyobb ökofalujában, ahol szinte nullázták a rezsit
Életmód
2026. július 25.
Öt egyszerű ülő gyakorlat, ami segíthet megelőzni a hátfájást
Életmód
2026. július 19.
Szakértő tanácsai szerint így maradhatunk biztonságban a hőhullámban
Életmód
2026. július 19.
Új genetikai vizsgálat mutatta ki: az elhízás növeli a munkanélküliség kockázatát
Életmód
2026. július 18.