Ma utalják a számlával rendelkező szépkorúaknak az emelt nyugdíjat és a nyugdíjprémiumot. A mostani emelés mértéke 4,5 százalék, amely a január-október hónapokra visszamenőleg is jár, illetve a februárban kifizetett 13. havi nyugdíjat is ezzel a mértékkel kell korrigálni.
Ezzel idén már harmadszorra nőnek a nyugdíjak, mindösszesen 14 százalékkal, nyugdíjprémiumot pedig 2017 óta már ötödszörre kaphatnak a nyugdíjasok. Egy átlagnyugdíjas a visszamenőlegesen járó emelések és a nyugdíjprémium kifizetésével novemberben mintegy 103 ezer forinttal kap többet az előző hónaphoz képest.
Immár biztos, hogy januárban is újabb nyugdíjemelés várható, ennek mértékéről decemberben dönt a kormány, és az ígéretek alapján a 13. havi nyugdíjra is számíthatnak majd ismét az idősek.