2026. Augusztus 10.

363.65 Ft

314.71 Ft

Támogatás
friss

Hankó Balázs háromszor nevezte pedofilnak a Lili és a bátorság bábelőadást

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Olvasási idő: 2 perc

Megbilincselve állt bíróság elé Bús Balázs az NKA-ügyben

Megbilincselve állt bíróság elé Bús Balázs az NKA-ügyben
A bíróság harminc napra letartóztatta Bús Balázst az NKA-botrány ügyében. A volt alelnök és polgármester tagadja a vádakat.

Harminc napra letartóztatta a bíróság Bús Balázst, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnökét és Óbuda korábbi polgármesterét. A politikus a Kecskeméti Járásbíróságon, bilincsben és vezetőszáron érkezve az RTL Híradónak azt mondta, hogy semmilyen bűncselekményben nem vett részt.

A Kecskeméti Járásbíróság döntését követően Bús Balázs élesen bírálta az eljárást. Állítása szerint a bíróság politikai döntést hozott, amelyet törvénytelennek tart. Hangsúlyozta, hogy részletes vallomást tett, és mindenben együttműködött a hatóságokkal.

„Semmit nem követtem el, soha, semmilyen bűncselekményben nem vettem részt, és soha olyan döntést nem hozott, ami törvénytelen lett volna.” – Bús Balázs

A volt alelnök nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ki adott utasítást a támogatások megítélésére, ahogy arra sem, hogy az NKA-t felügyelő miniszterként Hankó Balázs szerepet játszott-e a döntésekben.

Milliárdos támogatások miatt indult nyomozás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal magánszemélyek feljelentése alapján indított nyomozást. A gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a jogszabályokat és belső szabályokat megsértve 1079 támogatási döntést hozott, amelyek összértéke meghaladta a 17 milliárd forintot.

Bús Balázs 2021 és 2024 eleje között töltötte be az NKA alelnöki tisztségét, majd 2024 őszétől ismét visszatért a pozícióba.

Hat embert vettek őrizetbe az ügyben

Június 23-án a NAV az NKA-üggyel összefüggésben összesen hat személyt vett őrizetbe. Bús Balázs mellett a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatója és kabinetvezetője, valamint annak a kiemelt bizottságnak három tagja is az érintettek között van, amely a támogatások odaítéléséről döntött.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség valamennyi gyanúsított letartóztatását indítványozta. Az ügyészség szerint mind a hat személy esetében fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, az eljárás befolyásolásának kockázata, valamint a bűnismétlés lehetősége.

A Telexnek nyilatkozó ügyészségi szóvivő megerősítette, hogy a bíróság Bús Balázs esetében elrendelte a letartóztatást, az indoklás pedig a döntést követően is folytatódott.

Tóth Hajni
2026. 06. 25.
Főkép forrása: Nemzeti Kulturális Alap Facebook

Belföld

2026. augusztus 10.

Azon a platformon indított műsort a Pesti Srácok kirúgott csapata, amely ellen korábban tüntettek

Azon a platformon indított műsort a Pesti Srácok kirúgott csapata, amely ellen korábban tüntettek
Magyarország
Google
Politika
NER
YouTube
A PestiSrácok néhány hónapja elbocsátott csapatának kemény magja Revans néven indított új műsort a YouTube-on. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

Eltűnt egy második világháborús robbanótest a Dunából Budapesten

Eltűnt egy második világháborús robbanótest a Dunából Budapesten
Budapest
Rendőrség
BRFK
Duna
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri, miután egy feltehetően második világháborús robbanótest nyomtalanul eltűnt a Duna medréből. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Hankó Balázs háromszor nevezte pedofilnak a Lili és a bátorság bábelőadást

Magyarország
Gyermekvédelem
Pályázat
Hankó Balázs
NKA
A Lakmusz azonosította be, hogy Hankó Balázs a szombathelyi Lili és a bátorság című bábelőadást nevezte háromszor is pedofilnak. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

Meteorológus árulta el, mikor jön a várva várt országos eső

Meteorológus árulta el, mikor jön a várva várt országos eső
Magyarország
Időjárás
Aszály
Hőség
Jövő hét közepén, augusztus 18-19. környékén érkezhet az országos csapadék, addig azonban tovább tart a rendkívüli hőség Magyarországon. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót az orvos – 10 ezer forintért receptenként

Vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót az orvos – 10 ezer forintért receptenként
Egészségügy
Bűncselekmény
Ügyészség
Győr
Kórház
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy kapuvári pszichiáter ellen, aki vizsgálat nélkül, pénzért állított ki recepteket. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Most már szinte biztosan Baka András lesz az új köztársasági elnök

Most már szinte biztosan Baka András lesz az új köztársasági elnök
Magyarország
Köztársasági elnök
Fidesz
Tisza Párt
Mi Hazánk Mozgalom
Hétfőn lejárt a köztársaságielnök-jelölésre nyitva álló határidő, és egyedül Baka András gyűjtötte össze a szükséges támogató aláírásokat. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

300 milliárd forintot követel vissza a kormány a zuglói irodabiznisztől

300 milliárd forintot követel vissza a kormány a zuglói irodabiznisztől
Budapest
Bank
Karácsony Gergely
Korrupció
Magyar Péter
Karácsony Gergely szerint az lenne a legrosszabb, ha a zuglói irodaházak évekig üresen állnának, miközben a kormány visszaköveteli a több száz milliárdos beruházás árát. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

Magyar Péter bejelentette: végre jó hírek jöttek Paksról

Magyar Péter bejelentette: végre jó hírek jöttek Paksról
Magyar Péter
Aszály
Paks
Atomerőmű
Gazdaság
Duna
A Duna vízszintje egy hét alatt 19 centit emelkedett, és hétfő estétől ismét termel a paksi erőmű második blokkjának egyik turbinája. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Kiderült, hogy a független újságírók helyett a külügy munkatársai voltak kivezényelve Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira

Kiderült, hogy a független újságírók helyett a külügy munkatársai voltak kivezényelve Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira
Szijjártó Péter
A Külügyminisztérium munkatársakkal töltötte fel Szijjártó Péter sajtótájékoztatóinak termeit, hogy nagy érdeklődést mutasson a kamera felé. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

1,8 millió embernek küld hamarosan fontos levelet a NAV

NAV
A NAV augusztus 10-től küldi az adószámla-értesítőket mintegy 1,8 millió magánszemélynek és egyéni vállalkozónak. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Bizonytalan, hogy meddig marad üzemben Paks utolsó blokkja

Időjárás
Paks
Duna
Energiakrízis
Az újabb hőhullám miatt továbbra is fenn áll a veszélye a Paksi Atomerőmű teljes leállásának, a csapadék hiánya további kockázatot jelent. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

A Sziget cáfolja, hogy droggal kapcsolatos esetek lettek volna Sebestyén Balázs showján

A Sziget cáfolja, hogy droggal kapcsolatos esetek lettek volna Sebestyén Balázs showján
Sziget Fesztivál
A Sziget szerint nem volt kábítószerrel kapcsolatos eset Sebestyén Balázs szombati DJ-showja alatt, a mentőszolgálat is reagált a vádakra. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Felborult egy kamion az M1-esen, öt kilométeres a torlódás

Baleset
Felborult egy kamion az M1-esen Mosonmagyaróvár térségénél, mindkét irányban lezárták a belső sávot, öt kilométeres a torlódás. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 8.

2,3 milliárdot fizetett vissza az államnak a Mészáros Lőrinchez köthető magántőkealap

Mészáros Lőrinc
Vitézy Dávid szerint 2,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak a Mészáros Lőrinchez köthető Prime Tech Magántőkealap. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 8.

Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek a Tisza

Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek a Tisza
Köztársasági elnök
Tisza Párt
A Tisza Párt frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte köztársasági elnöknek, róla kedden szavaz a parlament. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 8.

Sörrel lazít Orbán Viktor Szerbiában az energiaválság alatt

Sörrel lazít Orbán Viktor Szerbiában az energiaválság alatt
Orbán Viktor
Szerbia
Egy szerb regionális portál fotókkal dokumentálta, hogy Orbán Viktor a gučai trombitafesztiválon sörözött, miközben Magyarországot energiaválság sújtotta. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Akár három évet is kaphat Szijjártó Péter a BYD-ügy miatt

Akár három évet is kaphat Szijjártó Péter a BYD-ügy miatt
Szijjártó Péter
BYD
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja Szijjártó Péter vesztegetési ügyét, a korábbi külügyminiszter akár három évet is kaphat. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Gajdos László szerint téves adatokra hivatkozott Hadházy a MOHU ügyben

Hadházy Ákos
MOHU
Gajdos László
Hadházy Ákos aggodalmát fejezte ki a Mohu-koncesszió felülvizsgálata kapcsán, de Gajdos László miniszter kommentben cáfolta az állítását. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Magyar Péter: péntektől megszűnik az önkéntes fogyasztáscsökkentés, feloldják az energiakorlátozásokat

Magyar Péter
Energiakrízis
Magyar Péter bejelentette: péntektől megszűnik az önkéntes fogyasztáscsökkentés, a Duna vízszintjének emelkedése miatt enyhül a helyzet. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 7.

Megkezdődik a szennyezés elhatárolása az Óbudai Gázgyárnál

Megkezdődik a szennyezés elhatárolása az Óbudai Gázgyárnál
Karácsony Gergely
Duna
Karácsony Gergely bejelentette: elkerítik a Duna-meder szennyezett részét az egykori Óbudai Gázgyár területén, elindulhat a kármentesítés. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Enyhül a helyzet Paksnál, de az erőmű még mindig csak a kapacitás töredékén termel

Enyhül a helyzet Paksnál, de az erőmű még mindig csak a kapacitás töredékén termel
Paks
Energiakrízis
A Duna vízszintje Paksnál emelkedik, ám az atomerőmű továbbra is jelentősen visszaterhelt állapotban, mindössze 230 megawatton működik. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Három jelöltből választ köztársasági elnököt a parlament kedden

Három jelöltből választ köztársasági elnököt a parlament kedden
Magyar Péter
Köztársasági elnök
Magyar Péter szerint nem lesz meglepetés a köztársasági elnökjelöltek neveiben, a parlament kedden választ a három jelölt közül. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Online felületen várják a javaslatokat a közmédia megújításához

Online felületen várják a javaslatokat a közmédia megújításához
Tarr Zoltán
Közmédia
Tarr Zoltán szerint zajlik a közmédia átvilágítása, a végleges vezetőt pedig nyílt, átlátható pályázaton választják majd ki. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 7.

Hornok Miklós is esélyes Lázár János utódjának

Hornok Miklós is esélyes Lázár János utódjának
Lázár János
Négy jelölt közül választhat a Magyar Tenisz Szövetség új elnököt szeptember 26-án, Lázár János májusi lemondása után. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Pósfai Gábor: közel 900 egykori rendőr térne vissza a testülethez

Pósfai Gábor: közel 900 egykori rendőr térne vissza a testülethez
Rendőrség
Pósfai Gábor
Pósfai Gábor belügyminiszter szerint közel 900 egykori rendőr jelezte, hogy visszatérne, a teljes bértáblát pedig átalakítják. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Orbán Anita szerint súlyos hibát követett el Magyarország

Orbán Anita szerint súlyos hibát követett el Magyarország
Magyarország
Klímaváltozás
Aszály
Orbán Anita
Hőség
Orbán Anita külügyminiszter szerint az elmúlt tizenhat évben elmaradt a klímaváltozásra való felkészülés, ezért regionális összefogást sürget. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

„Ki mer odamenni ezek után?” – Borsa Miklós megszólalt az egy nap alatt elbukott állásáról

„Ki mer odamenni ezek után?” – Borsa Miklós megszólalt az egy nap alatt elbukott állásáról
Magyarország
Miniszterelnök
Magyar Péter
M1
Közmédia
Borsa Miklóst egy nappal a kinevezése után menesztette a közmédia, az esetről a Blikknek beszélt. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 7.

Forsthoffer Ágnes megköszönte a válságos napok energiatakarékosságát

Forsthoffer Ágnes megköszönte a válságos napok energiatakarékosságát
Magyarország
Köztársasági elnök
Aszály
Gazdaság
Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes megköszönte a magánszemélyeknek és vállalatoknak a felelős energiahasználatot, amellyel átsegítették az országot a válságos napokon. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Gáspár Evelin Mallorcán piheni ki a Külügyminisztériumban töltött hónapok fáradozásait

Gáspár Evelin Mallorcán piheni ki a Külügyminisztériumban töltött hónapok fáradozásait
Szijjártó Péter
NER
Dubaj
Munka
Gáspár Evelin a Külügyminisztériumban töltött, sokat kritizált hónapok után most Mallorcán pihen, idén már Dubajban és Törökországban is járt. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

7,2 milliárdos luxusépületet vett volna az Orbán-kormány Brüsszelben

7,2 milliárdos luxusépületet vett volna az Orbán-kormány Brüsszelben
Magyarország
Brüsszel
NER
Fidesz
Üzlet
Az Orbán-kormány 7,2 milliárd forintért vásárolt volna luxusingatlant Brüsszelben, ahol fine dining étteremet is nyitottak volna. Az üzlet végül meghiúsult. Bővebben...