Rendkívül riasztó képet festett a magyarországi víziközmű-hálózat helyzetéről Kovács Károly, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. A szakember figyelmeztetett: a hazai, mintegy 80 ezer kilométeres vezetékrendszer közel 80 százaléka kritikus állapotban van, és a csőtörések száma már nem lineárisan, hanem exponenciálisan növekszik -számolt be róla a Portfolio.
A helyzetet tovább súlyosbítja a nyári kánikula, amely a hálózati problémák mellett a lakossági fogyasztás fenntarthatatlan növekedését és a vízkészletek súlyos pazarlását is felszínre hozza.
A rezsicsökkentés hozhatta el a pazarlás korát
A kilencvenes években az egy főre jutó átlagos lakossági vízfogyasztás még napi 200 liter volt, ami a tudatosságnak köszönhetően az évek során sikeresen 100 liter alá süllyedt. Az elmúlt évtizedben azonban ez a pozitív trend megfordult, és a fogyasztás ismét növekedésnek indult.
A szakember szerint ennek hátterében a vízdíjak 2012-es befagyasztása és a 10 százalékos rezsicsökkentés áll. Miközben az elmúlt tizennégy évben közel 100 százalékos infláció ment végbe és a reálbérek is jelentősen nőttek, a vízdíj szinte láthatatlanná vált a családi költségvetésben: a korábbi 2-3 százalék helyett mára a jövedelmek kevesebb mint 1 százalékát viszi el. Ez oda vezetett, hogy a lakosság értékes, tisztított ivóvízzel locsolja a kerteket, sőt, sokan a betonburkolatokat árasztják el, hogy így hűtsék a környezetüket.
Kiszáradó kutak és eltűnő talajvíz
A pazarlás másik súlyos vetülete a csapadékvíz nem megfelelő kezelése. Ahelyett, hogy az esővizet összegyűjtenék és öntözésre használnák, a települési csatornahálózatok kiépülésével a lakosok – sokszor illegálisan – a szennyvízcsatornába vezetik azt, csak hogy megszabaduljanak tőle.
A következmény: Nemcsak a kritikus helyzetű Duna-Tisza közén, hanem az ország más területein is akár több méterrel csökkent a talajvízszint. Ennek hatására olyan településeken is teljesen kiszáradtak a hagyományos ásott kutak, ahol korábban ezek biztosították a fenntartható helyi vízellátást.
A vízkészletnek Magyarországon gyakorlatilag nincs ára. A vízkészletjárulék az ipari és a lakossági felhasználásnál is mindössze 9 forint köbméterenként (ami a 400 forintos átlagos vízdíjnak a 2 százalékát sem éri el), a mezőgazdasági öntözésnél pedig ez az összeg lényegében nulla forint.
Súlyos milliárdok kellenének a csőcserékre
Kovács Károly leszögezte, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint a hálózat folyamatosan amortizálódik. A rekonstrukció az állam és az önkormányzatok feladata lenne, de jelenleg egyik tulajnál sincsenek meg az ehhez szükséges források.
A hálózat teljes pótlási értéke nagyjából 30 ezer milliárd forint. Optimista becsléssel, még ha nagyon jó minőségben épül meg a rendszer és 100 éves élettartammal számolunk, akkor is évente legalább 300 milliárd forintot kellene kizárólag a csövek cseréjére fordítani. Ha reálisabb, 50 éves élettartammal kalkulálunk, a szükséges összeg eléri az évi 450 milliárd forintot, ami szinte hajszálpontosan megegyezik a hazai víziközmű-szektor teljes éves árbevételével.
Ezzel szemben az elmúlt évtizedekben a hálózat megújulási rátája mindössze az 1-2 ezrelékes szinten mozgott. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi beruházási tempó mellett átlagosan 300–500 évbe telne, mire a kritikus állapotú, szétrohadó hazai vezetékrendszert teljesen ki tudnák cserélni.
