Az idei vakáció jóval több gyermek számára tartogat élménydús táborozást, mint tavaly, ami átlagosan 80 százalék feletti foglaltságot eredményezhet a táborokban. Egyre több táborfajtából lehet választani – megjelentek a newtech táborok is –, ugyanakkor az előzetes jelentkezésekből jól látszik, hogy a családok egyelőre a napközis rendszerű, tehát a nem ottalvós táborokat részesítik előnyben.
A táborárak nem nőttek tavalyhoz képest, de régiónként nagy különbségek lehetnek, valamint érezhető, hogy a minőség egyre fontosabb a szülőknek. A Táborfigyelő elemzésének segítségével néztünk utána, mi a helyzet a nyári táborok frontján.
Jelenleg már 20 százalékkal magasabb a táborfoglalások száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, aminek eredményeként 190 ezer gyermek táborozhat legalább egy hetet a vakáció ideje alatt. Ez pedig azt jelentheti, hogy elérhetővé válik a nyárra a 80-85 százalék közötti foglaltság a táborokban, ami már rentábilissá teszi a szolgáltatást, így a tábori piac át tudta vészelni a koronavírus negatív hatásait.
Többen választanak napközis tábort (55%), mint ottalvós programot, viszont látszik a visszarendeződés. A koronavírus előtti időszakban fele-fele arányban választottak gyermekek és szüleik a típusok közül, addig 2020-ban a gyermekek többsége napközis táborban volt a nyári szünet alatt. Ez a típus idén is vezet, de már többen foglalnak ottalvós vakáció lehetőséget is, mint tavaly.
A legtöbb gyermek sporttáborokban vakációzik, de kaland- és angoltáborokat is sokan választanak. Újdonság, hogy megjelentek a newtech táborok, amelyek, haladva a korral, a legmodernebb technológiák használatára tanítják a táborozó gyerekeknek, mint például drónprogramozás, mesterséges intelligencia, alkalmazásfejlesztés és robotika.
A táborárak érdemben nem emelkedtek a tavalyi évhez képest, így egy napközis tábor átlagára országosan 35 ezer forint, míg ez az érték az ottalvós táborok esetében 56 ezer forint. Fontos megjegyezni, hogy régiónként akár tízezer forintos különbségek is előfordulhatnak ugyanolyan tábortípus esetén.