Tavaly nyár óta a Balatonon jellemzően 25-45 százalékkal kerülhet majd többe a lángos, nem véletlen, hogy az árusok az elmúlt évek legnehezebb hónapjaira készülnek.
A badacsonyi hajóállomás környékén működő Badacsony Bisztró két hete nyitott meg a téli szünet után. Frissített étlapja online is elérhető, amely alapján tavaly nyár óta lángosai jellemzően 25-45 százalék körül drágultak – írta a G7.hu.
2022 nyarán a sima lángos jellemzően 800-1000 forintba került a Balatonnál, a sajtos-tejfölös pedig 1200-1600 forintba. Az már most látható, hogy idén nehezen lehet majd lángost kapni 900 forint alatt, a sajtos-tejfölös ára pedig akár a 2000 forintot is elérheti.
Az évről évre növekvő árak miatt volt olyan lángosozó, amely már tavaly is érezte, hogy csökkent a forgalom – a bevétel viszont nem –, most pedig többen is említették, hogy az elmúlt évek legnehezebb időszakára készülnek.
Többen is beszéltek az energiaárak jelentős növekedéséről - a villany háromszorosára drágult, a gáz pedig kétszeresére -, ráadásul a trappista sajt és a tejföl kiskereskedelmi árának változása akár a fentieknél is nagyobb emelést eredményezhetne, ugyanis a két alapanyag ára szűk egy év alatt közel a kétszeresére drágult.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!