A Premier League pénzügyi szabályainak megsértésével kapcsolatos vádpontok szinte mindegyikében bűnösnek találta a Manchester Cityt egy független bizottság – írja a 24.hu a The Athletic értesülései alapján. A szankciókról ugyanakkor még nem született döntés, és a lap szerint a klub várhatóan fellebbez.
A The Athleticnek az ügy részleteit ismerő, névtelenséget kérő források azt mondták, hogy a 115 vádpont közül egy kivételével mindegyikben elmarasztalták a klubot.
A City szóvivője azt közölte a lappal, hogy a Premier League eljárása továbbra is folyamatban van, jelentős szakaszok vannak még hátra, és az ügy szigorú titoktartás alá tartozik, ezért a klub álláspontja változatlan. Hozzátette, hogy a City nyolc éven keresztül lelkiismeretesen tiszteletben tartotta az eljárásrendet, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a liga igazgatótanácsa és vezetősége független, pártatlan és tisztességes szabályozóként jár majd el.
Négyéves vizsgálat előzte meg
A klubot 2023 februárjában, egy négy évig tartó vizsgálat után vádolták meg azzal, hogy több mint száz esetben szegte meg a liga pénzügyi szabályait. A vádak a 2009 és 2018 közötti időszakra vonatkoznak. A Premier League szerint a City megsértette azokat az előírásokat, amelyek pontos pénzügyi adatok szolgáltatására kötelezik a klubokat.
Az UEFA 2020 februárjában kétéves eltiltással és 30 millió eurós bírsággal sújtotta a csapatot, a Sportdöntőbíróság (CAS) azonban öt hónappal később hatályon kívül helyezte ezeket. A CAS indoklása szerint az állítólagos szabályszegések vagy nem nyertek bizonyítást, vagy elévültek. A klubot ugyanakkor elmarasztalták amiatt, hogy nem működött együtt az UEFA-val: ezt súlyos szabályszegésnek minősítették, és 8,8 millió font bírságot kellett fizetnie.
A kizárás is szóba jöhet
A The Athletic számbavétele szerint a klub a megrovástól és a pénzbírságtól a pontlevonáson át akár a Premier League-ből való kizárásig terjedő szankciókkal is szembesülhet. Egy esetleges pontlevonás visszamenőleges hatállyal is alkalmazható, ami elvben a korábbi bajnoki címek elvesztését is jelentheti.
James Hill, az Onside Law sportjogi szabályozási kérdésekre szakosodott jogi igazgatója korábban úgy vélte, hogy egy pontlevonás inkább a jövőre vonatkozna. Érvelése szerint a testületek általában nem szívesen döntenek bajnoki címek sorsáról bírósági eljárás keretében, mert az ilyen megoldás nem jelent valódi, kézzelfogható büntetést a klub számára.