A Pfizer–BioNTech Covid–19-vakcinája enyhe, de kimutatható változásokat idézhet elő a szaruhártya belső rétegében – erre a következtetésre jutott egy török kutatócsoport, amely a vakcina beadása előtti és utáni szemészeti vizsgálatokat végzett. A tanulmány az Ophthalmic Epidemiology szaklapban jelent meg - írja az Index.
A kutatás során 64 résztvevő szaruhártyáját vizsgálták a vakcina első adagja előtt, majd két hónappal a második dózis beadása után. A tudósok szerint a szaruhártya enyhe megvastagodása mellett az endotheliális sejtszám átlagosan 8 százalékkal csökkent, és nagyobb eltérések mutatkoztak a sejtek méretében is, mint korábban.
Az endothelium, vagyis a szaruhártya belső felszínét borító sejtréteg, alapvető szerepet játszik a látás élességében, mivel ezek a sejtek szabályozzák a szaruhártya folyadéktartalmát és átlátszóságát. Bár a tanulmányban résztvevők nem számoltak be látásromlásról, a mért eltérések arra utalnak, hogy a vakcina rövid távon enyhe stresszt gyakorolhat az érintett szövetrétegre.
A legtöbb esetben tünetmentes, de veszélyt jelenthet érzékenyebb szeműeknél
A szerzők hangsúlyozzák: az észlelt elváltozások egészséges szemű embereknél valószínűleg nem okoznak klinikai problémát, ugyanakkor fokozott óvatosságot javasolnak azoknak, akik már meglévő szemészeti problémákkal élnek, például alacsony endotheliumsejtszámmal rendelkeznek vagy szaruhártya-átültetésen estek át.
A kutatók szerint fontos lenne a szemészeti követés kiterjesztése az érintett csoportokra, különösen azokban az esetekben, ahol már eleve fennáll a látáskárosodás kockázata. A megfigyelt változások zöme a klinikai határértékeken belül maradt, de hosszú távú követés híján egyelőre nem lehet tudni, hogy később kialakulhatnak-e tartós tünetek vagy látásproblémák.
További vizsgálatok szükségesek – nem jelentik a vakcina visszavonását
A kutatók szerint az eredmények nem indokolják a vakcina használatának korlátozását, de további klinikai kutatásokra van szükség, hogy megértsék az esetleges hosszú távú következményeket. A tanulmány nem állapított meg közvetlen ok-okozati összefüggést, csupán korrelációt mutatott ki a vakcina beadása és az endotheliumváltozások között.