A csapvíz minőségével kapcsolatos problémák országosan több mint ezer települést érintenek, különösen a kisebb falvakat, de a főváros környékén is akadtak gondok. A hatóságok számos helyen nem javasolják a víz fogyasztását, sőt, egyes településeken még tisztálkodásra sem ajánlott - írta meg a G7.
Pest megyében, Pilis és Monorierdő esetében január közepén derült fény arra, hogy a vezetékes vízben fonalférgek találhatók, ami miatt a kormányhivatal fogyasztási tilalmat rendelt el, és kötelezte a szolgáltatót a rendszer fertőtlenítésére. Azóta a vizsgálatok igazolták, hogy az érintett településeken a víz ismét fogyasztható.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint 137 településen a csapvíz nem felel meg az egészségügyi előírásoknak, ebből 110 esetben bakteriológiai kifogások merültek fel, míg 27 településen a kémiai szennyeződés miatt a csapvíz nem ajánlott még tisztálkodásra sem. Ide tartozik többek között Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, Jánoshida, Cégénydányád, Gemzse, Gyügye, Ilk és Kisléta.
További 1126 településen a víz minősége kifogásolt, ami azt jelenti, hogy bár nem feltétlenül veszélyes az egészségre, de kellemetlen szagú vagy ízű lehet.
A probléma fő oka az elavult vízellátó rendszerekben keresendő. A régi vezetékekből szivárgás történik, ami baktériumok elszaporodásához vezethet, különösen a coliform baktériumok jelenléte jelent egészségügyi kockázatot. A Pest megyei településeken ezzel szemben a megnövekedett népesség okozta túlterhelés jelent problémát a vízhálózat számára.
Egészségügyi szempontból a szennyezett víz különböző gyomor- és bélrendszeri betegségeket okozhat, amelyek tünetei között szerepel a hasmenés és a hányás, ami az idősek és gyermekek esetében különösen veszélyes lehet - tette hozzá a hvg.