391.63 Ft

367.66 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Életmód

Húsvétkor akarsz wellness szállóban pihenni? Mutatjuk, mennyiért teheted meg

10perc.hu
2023. 03. 19.

Egy biztos, százezer forint alatt nem ússza meg az ünnepet az, aki nem saját nyaralóba utazik el belföldön.

A húsvéti négynapos hosszú hétvégére idén már 17 százalékkal többen foglaltak szállást, mint tavaly ilyenkor, a vakációra pedig 40 százalékkal többen gondoltak, a május elseje és pünkösd környéki időpontok is több helyen beteltek – derült ki a szallas.hu adataiból. Százezer forint alatt nem ússza meg az ünnepet az, aki nem saját nyaralóba utazik el belföldön.

Egyes szállásközvetítő portálok árazása, illetve a hotelek saját honlapján feltüntetett árajánlatok kissé eltérők lehetnek, de az elmondható, hogy egy pár aligha ússza meg a húsvéti szünetet 100 ezer forint alatt saját nyaraló nélkül, ha az ország határain belül utazna el a négy napra – írta az Index.

A leglátogatottabb nagyvárosokban az apartmanok ára indul 60 ezer forintról az adott hétvégén, a nyugati szomszédainkhoz közel eső Sopronban ez 80 ezer forintnál kezdődik. Két 5–14 év közötti gyermekkel átlagosan 20 ezer forinttal emelkednek az említett díjak. Ezekből a szállástípusokból a legnagyobb a kínálat országosan.


Ahol van wellness-szolgáltatás, minimum 130 ezernél kezdődnek az árak      Fotó: Pixabay


A háromcsillagos hotelek ebben az időpontban két főre 90-100 ezer forintos áron érhetők el, ezek telnek be a leghamarabb, és a legolcsóbb 130 ezer forintos árat jelentő háromcsillagos wellnesshotelek, ugyanez négycsillagos kategóriában 230-300 ezer forintos szobaáron foglalható, amiből desztinációnként már csak néhány van.

A hotelekben két 5–14 év közötti gyermekkel 70 százalékkal nagyobb költséget jelent az erre az időszakra történő foglalás. A vidéki nagyvárosokban wellnesshotelbe már nem nagyon lehet foglalni. Budapest belvárosában 200 ezer forint a legolcsóbb apartman húsvétkor két főre, a legkedvezőbb árú hotel 240 ezer forint, a wellness-szolgáltatást kínálók pedig 400 ezer forinttól kezdődnek.

Főkép forrása:
Freepik

További cikkek