Ahogy arra egyébként a korábbi, országos tiltakozás után számítani lehetett, az orvosok nagy számban állnak ki a Magyar Orvosi Kamara mellett. Ahogy azt a 10perc.hu is megírta, kedden a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadta el a Tisztelt Ház a MOK ellehetetlenítését előirányzó törvényjavaslatot.
A jogszabály, ami már jogerőre is emelkedett, megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát, ami azt jelenti, hogy a Magyar Orvosi Kamarában meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. Ráadásul arra kényszeríti az orvosokat, hogy írásban jelezzék 30 napon belül, hogy megtartják-e tagságukat. A határidő lejártát követően a nem válaszolók automatikusan törlődnek a MOK tagságából.
Nos, úgy tűnik, a kormány kicsit elszámította magát, ugyanis a Blikk információja szerint az orvosok tömegével állnak ki a kamara mellett. A MOK alelnöke, Álmos Péter bejelentette, egy nap alatt közel ötezren jelezték belépési szándékukat az „új” orvosi kamarába. Ami ugye egyet jelent a régibe való maradással.
Az alelnök a MedicalOnline-nak adott interjújában elmondta, szerinte egy 5-10 ezer fős erős, összetartó kamara is lehet ütőképes. Nyugdíjas, már nem aktív kollégák kérik a felvételüket, külföldön dolgozó magyar orvosok csatlakoznának támogatóként.
„A nyomásgyakorlás tovább zajlik, folytatni fogjuk az önként vállalt túlmunkaszerződések letététbe helyezését. Ha ezt csak néhány ezren megteszik, az több mint elég” – jelezte Álmos Péter.