Egy majdnem 80 ezer amerikai férfi bevonásával készült kutatás azt állapította meg, hogy a zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben, olajos magvakban és hüvelyesekben gazdag étrend csökkentheti férfiak bélrákkockázatát azokhoz a férfiakhoz képest, akik ezekből az egészséges növényfélékből a legkevesebbet fogyasztották.
A kutatásban résztvevő 93 ezer nő esetében ezt az összefüggést nem állapították meg. A kutatók szerint a kapcsolat nyilvánvalóbb a férfiak esetében, akiknél amúgy is magasabb a bélrák kialakulásának esélye. A tanulmány a BMC Medicine orvosi lapban jelent meg.
A vastagbélrák világszerte a harmadik leggyakoribb a rákos megbetegedések közül, a férfiaknál életük során 23-ból, a nőknél 25-ből egynél fordul elő - írták a dél-koreai Kjonghi Egyetem munkatársai, a tanulmány készítői. Korábbi kutatások ugyan azt mutatták, hogy lehet hatása a növényi alapú étrendnek a vastagbélrák megelőzésében, a hatás azonban nem volt egyértelmű.
"Eredményeink arra utalnak, hogy az egészséges, növényi alapú étrend összefügg a vastagbélrák kockázatával" - írták.
A tanulmányhoz azt kérdezték a résztvevőktől, milyen gyakran és milyen mennyiségben fogyasztanak bizonyos ételeket és italokat egy több mint 180 tételből álló lista alapján.
Az ételeket egészséges növényi (teljes kiőrlésű gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, növényi olajok, hüvelyesek, tea, kávé), kevésbé egészséges növényi (finomított gabonafélék, gyümölcslevek, burgonyafélék, hozzáadott cukor) és állati eredetű (állati zsír, tejtermék, tojás, hal- és tengeri állat, hús) élelmiszercsoportokba sorolták.
"Az az elképzelésünk, hogy a gyümölcsökben, zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben lévő antioxidánsok a krónikus gyulladások ellen hatnak, melyek a daganathoz vezetnek, ezzel csökkenthetik a rák kockázatát" - írták a kutatók.
A férfi résztvevők átlagéletkora hatvan, a nőké 59 év volt.
Olvasási idő: 2 perc
A növényi étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát
Életmód
2026. július 5.
Ezért alattomos betegség a pajzsmirigyrák
Életmód
2026. június 30.
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb gyógyszertár
Életmód
2026. június 29.
Szerda éjfélig marad a hőségriasztás
Életmód
2026. június 29.
Miért szorong ma ennyire sok kismama? – Amikor a Dr. Google nem a barátod
Életmód
2026. június 29.
Figyelmeztet a Semmelweis Egyetem szakértője: Egyetlen rágógumival is több ezer mikroműanyag-részecskét nyelhetünk le
Életmód
2026. június 29.
Kékestetőn is átlépte a 30 fokot a hőmérséklet, rekordközeli értéket mértek
Életmód
2026. június 28.
Meglepő helyen szerepel Magyarország a világ legkedveltebb országainak rangsorában
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld
A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjesztési pontokról
Belföld
Zöld lámpát kapott a december 24-i népszavazás: Munkaszüneti nap lehet a szenteste
Életmód
2026. június 25.
Fémdarabok miatt visszahívják a Nutella Muffin egyik tételét Magyarországon
Életmód
2026. június 25.
A Prologis szűrőbusza 120 ingyenes vizsgálatot vitt a munkahelyekre
Életmód
2026. június 23.
„Pattogó petefészkek és acélos erekció” – Bizarr magyarázattal indított sertéshúskampányt a Tisza-kormány
Belföld
Kedvező év jön: így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban
Belföld
Négy hosszú hétvége is lesz 2026-ban
Belföld
Így alakulnak a hosszú hétvégék 2026-ban
Életmód
2026. június 22.
Hőségriadó: Ide menekülj a nagy meleg elől
Életmód
2026. június 21.
Hétfőn országszerte veszélyes UV-sugárzásra kell számítanod
Életmód
2026. június 21.
Nő a kempingezés népszerűsége, de könnyű túlköltekezni a nyaraláson
Életmód
2026. június 18.
Japán kutatók egy olyan agyi molekulát találtak, amely segíthet a függőség kezelésében
Életmód
2026. június 17.
A férfiak később fordulnak orvoshoz – ez akár hat évet is számíthat
Életmód
2026. június 17.
Kézremegés, szédülés és ájulás a vizsgán: Egyetemi kutató kongatja a vészharangot az energiaitalok miatt
Életmód
2026. június 11.
A szakértők szerint 30 perc nem elég ebédszünetre – és ennek komoly ára van a teljesítményre
Életmód
2026. június 11.
Az ólom a belső csövekből kerülhet a csapvízbe, figyelmeztet a Fővárosi Vízművek
Életmód
2026. június 11.
„Olyan, mint egy rossz házasság" – globális válságba jutott a munkavállalói elkötelezettség
Életmód
2026. június 11.
Fekete kávé vagy jeges latte – a rendelésed elárulja a személyiségedet
Életmód
2026. június 10.
Virtuális valóság a gyermekkórházban: vérvétel és gyógytorna stressz nélkül
Életmód
2026. június 9.
Algák a mindennapokban: természetes út az energikusabb élethez
Életmód
2026. június 8.
Amikor az egészséges étkezés már betegség
Életmód
2026. június 7.
Hegyi Zsolt: június 20-án indul a balatoni nyári menetrend
Életmód
2026. június 5.
Meglepő új mellékhatást fedeztek fel az Ozempicnél és a Wegovynál
Életmód
2026. június 1.
Miért lett luxus a valódi zöldség? – Így térj vissza a szezonális étkezéshez
Életmód
2026. május 29.
Emelkedett a születésszám, de a számok mögött lesújtó kép áll
Életmód
2026. május 28.
A fogfehérítés csapdája: Miért nem lesz tökéletes a mosolyod pusztán attól, hogy fehérebb?
Életmód
2026. május 26.
Kettészakad a világ: a Föld népességének 71 százaléka olyan országban él, ahol fogy a születésszám
Életmód
2026. május 24.