„Amióta bejelentették, hogy teljeskörűen engedélyezik az esküvőket, három-négyszer annyian érdeklődnek az öltönyök iránt. Már korábban is sejthető volt, hogy így lesz: az emberek igyekeznek a nyári hónapokba belesűríteni a lagzikat, hiszen egyelőre nem tudni, mit hoz az ősz” – meséli Szász Imre és Németh Ádám, az Elite Fashion Öltönyház két ügyvezetője.
De vajon mennyiért vásárolnak öltönyt a magyar vőlegények?
„Elmondható, hogy a magyarok átlagosan 100-120 ezer forint közötti összeget költenek az esküvői öltönyre, de van az a réteg, akik 180-at is rászánnak. Ebben általában már a cipő, az ing, a nyakkendő is benne szokott lenni” – mondja Németh Ádám.
A háromrészes öltönyök már 2020 végétől reneszánszukat élik, a nyári melegben pedig különösen jó választást jelenthetnek, hiszen sokan nem akarják az esküvőn végig hordani a zakót – elég, ha a fotózáshoz veszik fel.
A népszerű színek és formák érezhetően változtak a vírushelyzet hatására. A vőlegény, a menyasszony és a násznép is engedett a konzervatív viseletekből, és egyre bátrabban kísérleteznek újdonságokkal. Az esküvői divat lazulásának oka a szakértők szerint, hogy a hosszú bezártság után más jelentőséget kaptak a menyegzők: kötelező protokoll program helyett bensőségesebb családi eseményként tekintünk rájuk.
Ennek tükrében nagyon keresettek a kockás öltönyök, amik külföldön már jó pár éve trendinek számítanak. Emellett a zöld, a bordó is jól megy, de az örök klasszikus még mindig a kék szín.
„Megéri egy kicsit merészebbnek lenni, és kísérletezni! Vannak rózsaszín, bézs, korallszínű öltönyök is a piacon, amelyek sokkal jobban állhatnak, ha sikerül rávenni a férfiakat arra, hogy felpróbálják őket. Néha van, aki egy szürke öltönyt keres, aztán egy drappal távozik. Nálunk fontos szempont, hogy egy öltöny ne legyen túldíszített, így a későbbiekben is szívesen hordhatja az ember” – magyarázza Szász Imre.
Mit érdemes tudnunk, mielőtt öltönyt választanánk az esküvőnkre?
A szakemberek azt tanácsolják, hogy ne törődjünk bele, ha nem érezzük magunkat jól az esküvőre választott öltözetben – az öltönynek ugyanis nem szabad diszkomfortot okoznia.
„A jó öltöny nem kényelmetlen! Pláne, ha kifejezetten személyre alakítjuk, hiszen akkor lesz igazán a vevő sajátja” – teszi hozzá az Elite Fashion Öltönyház ügyvezetője
„Fontos, hogy az öltöny színe harmonizáljon a menyasszonyi ruhával a fotókon, a legjobb, ha annak a kiegészítő színe. Ügyeljünk arra is, hogy az öv és a cipő is passzoljon egymáshoz” – hívja fel rá a figyelmet Németh Ádám, míg Szász Imre arra figyelmeztet, hogy rendeljük meg időben a ruhadarabot.
„Érdemes legkésőbb az esküvő előtt egy hónappal kiválasztani, hogy időben meg is érkezzen. Igaz, nálunk ez nem jelent problémát, hiszen a három boltunkban összesen körülbelül ezer öltönyünk van készleten, így last minute is lehet vásárolni. Az öltönyeink általában másnapra már hordhatóak, mégis egy héttel az esküvő előtt szoktuk méretre alakítani őket, mert sokan az utolsó percig fogyókúráznak.”
Olvasási idő: 3 perc
Így lazult idén az esküvői öltöny divat
Életmód
2026. szeptember 16.
Reggelivel és uzsonnával várta a munkába tekerőket a Magyar Kerékpárosklub
Életmód
2026. szeptember 15.
Európai tengerpartokra özönlöttek a magyarok a nyáron
Életmód
2026. szeptember 15.
10 perc: Ennyi időbe telhet, hogy 70 évesen is mozgékony maradj
Életmód
2026. szeptember 8.
Mit lehet elérni napi 10 perc alatt? Apró szokások, amik nagy változást hoznak!
Életmód
2026. augusztus 31.
A multivitamin helyett ezt ajánlja a Semmelweis dietetikusa
Életmód
2026. augusztus 26.
Sátrakból táskák, hulladékból érték: így működik az upcycling
Életmód
2026. augusztus 25.
Eltűnt a víz a kilátó körül, drámai képeken a kiszáradó Tisza-tó
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld
A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjesztési pontokról
Belföld
Zöld lámpát kapott a december 24-i népszavazás: Munkaszüneti nap lehet a szenteste
Életmód
2026. augusztus 19.
11 milliárd fontra nőhet a nikotinpárnák piaca 2030-ra
Életmód
2026. augusztus 11.
Átverhették a fogyni vágyókat egy ismert étrend-kiegészítővel
Életmód
2026. augusztus 11.
Brad Pitt bevallotta: hét év józanság után újra iszik
Külföld
Javier Milei a vb-döntős vereség után is munkaszüneti napot hirdetett
Belföld
Kedvező év jön: így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban
Belföld
Négy hosszú hétvége is lesz 2026-ban
Életmód
2026. augusztus 11.
Egyre kevesebb a dohányos Magyarországon, a fiataloknál mégis nőtt az arányuk
Életmód
2026. augusztus 2.
Hiába izzad, nem hűl le a teste? Ezt tegye este, ha nem bír aludni a melegtől
Életmód
2026. augusztus 1.
Erre figyelj oda, ha minden nap zabpelyhet eszel reggelire
Életmód
2026. július 31.
Hegedűs Zsolt óvintézkedésekre kéri a lakosságot - A hőgutáról posztolt
Életmód
2026. július 26.
Így spórolnak milliókat Közép-Európa legnagyobb ökofalujában, ahol szinte nullázták a rezsit
Életmód
2026. július 25.
Öt egyszerű ülő gyakorlat, ami segíthet megelőzni a hátfájást
Életmód
2026. július 19.
Szakértő tanácsai szerint így maradhatunk biztonságban a hőhullámban
Életmód
2026. július 19.
Új genetikai vizsgálat mutatta ki: az elhízás növeli a munkanélküliség kockázatát
Életmód
2026. július 18.
Meglepő fordulat a demencia elleni küzdelemben
Életmód
2026. július 15.
Az országos tisztifőorvos megszólalt a Schobert Norbi által említett féreghajtó-terápia kapcsán
Életmód
2026. július 15.
Fejfájás és fáradtság: szakértők szerint az időjárás állhat a tünetek mögött
Életmód
2026. július 8.
Ez a személyiségjegy köti össze a 100 évnél idősebbeket
Életmód
2026. július 8.
Közeleg az újabb hőkupola - A szakértők szerint a hőségben is lehet sportolni, ha odafigyelünk
Életmód
2026. július 7.
Hódít a coolcation trend Európában: az Alpokba menekülnek a hőség elől
Életmód
2026. július 7.
Ételt tárolsz a fagyis dobozban? Óva intenek a szakértők
Életmód
2026. július 7.
Kutatás: bizonytalanok a magyarok az alkoholfogyasztás hatásairól
Életmód
2026. július 5.
Ezért alattomos betegség a pajzsmirigyrák
Életmód
2026. június 30.
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb gyógyszertár
Életmód
2026. június 29.
Szerda éjfélig marad a hőségriasztás
Életmód
2026. június 29.