Igazi világszenzációnak számít egy magyar házaspár kisfiának a megszületése. Epres Ilona a saját unokáját, Danikát szülte meg Londonban szeptember 30-án – írja a Blikk. A nagy esemény azért számít világrekordnak, mert Ilona első és mostani szülése között 43 év telt el, míg az előző rekord csak 41 év.
“Bernadett a hosszú évek alatt hétszer próbálkozott lombikprogrammal, hogy gyermeke szülessen, kisebb vagyont költöttek az orvosi beavatkozásra. A sok beültetés azonban nem járt sikerrel. Ez annyira megviselte szegényt lelkileg, hogy letargiába esett. Amikor Budapesten az orvosom felvetette, miért nem próbálom meg én a kihordást, hiszen makkegészséges vagyok, örömmel mentem bele” – mesélte a bulvárlapnak Ilona.
Angliában végezték el lánya petesejtjének és a veje hímivarsejtjének a beültetését. A csaknem 60 éves nőnek – aki Danikával együtt már 5 gyereket hozott világra – a terhessége alatt semmi problémája nem volt, és a szülés is simán folyt le.
“Nagy öröm, hogy a lányoméknak tudtam segíteni, és felemelő érzés, hogy ezzel óriási boldogságot szereztem az egész családnak. A lányom bent volt velem a szülőszobában, és ő jobban izgult, mint én. Amikor meglátta a kis Danit, zokogásban tört ki, akár csak én” – elevenítette fel Ilona, aki egészen négyhetes koráig szoptatta a kisfiút.