Az új eszköz az elsődleges és áttétes máj, vese, hasnyálmirigy, tüdő és csontdaganatok kezelésének tervezésében és pontosabb kezelésében nyújt segítséget, megkönnyítve egyebek mellett a nehezen hozzáférhető daganatok vagy áttétetek operációját is. A készülék november elején érkezett meg a Semmelweis Egyetemre, az elmúlt hetekben már több mint 10 műtétet végeztek vele társadalombiztosítási finanszírozással.
Már a beavatkozás után egy hónappal végzett kontroll CT is igazolta az új, úgynevezett sztereotaxiás navigációs rendszerrel végzett műtét sikerességét az elsők között operált áttétes májdaganatos beteg esetében. A 67 éves nő november első napjaiban esett át a beavatkozáson a Semmelweis Egyetem Onko-intervenciós Részlegén. A „tervező és navigációs rendszer” nemcsak az utat mutatja meg a daganatok megközelítéséhez, hanem pontosan oda is vezeti az orvosokat, ahol a daganatok találhatóak.
A navigációs rendszer révén a szakemberek precízebben meg tudták tervezni a kezelést, pontosabban határozhatták meg a tumor kezeléséhez szükséges kezelőtű bevezetésének pozícióját, ezáltal rövidebb ideig tartott az operáció, és a beteg is gyorsabban felépült a műtétet követően. Mindössze két napot kellett a klinikán töltenie.
Több mint 20 éve végeznek Magyarországon úgynevezett termoablációs beavatkozásokat, amely során a daganatszöveteket rádiófrekvenciával vagy mikrohullámmal melegítik fel, ezáltal roncsolják. Itthon frissen bevezetett módszer a kriobláció, amikor a daganatsejteket fagyasztással pusztítjuk el, ezt az eljárást idén februárban mi végeztünk hazánkban először – idézi fel dr. Deák Pál Ákos, a Semmelweis Egyetem Onko-intervenciós Részlegének vezetője.
Az egyetemi docens hozzáteszi: ezek a beavatkozások eddig szintén CT- vagy ultrahangvezérelve történtek, de nagyon nagy tapasztalat kellett a kezelőorvos részéről a kezelőtűk pozícionálásához, emellett a kezelés sikerességének azonnali, precíz kontrolljára nem volt lehetőség. Ez az eszköz még jobban segíti a beavatkozás előtt a kezelőtűk elhelyezésének megtervezését, és egy célzóberendezés segítségével ezek elhelyezését is egyszerűbbé teszi.
„Fontos, hogy a beteget altatásban kezeljük, ezáltal a teste mozdulatlan legyen, így a tűt pontosan oda tudjuk beszúrni, ahol ezt a tervezéskor kijelöltük, mindezt egy ellenőrző CT-felvétellel is igazoljuk. A beavatkozás végeztével egy új szoftvernek köszönhetően az ellenőrző program összeveti a tervet az eredménnyel, és pontosan színkódolva, 3D-ben leképezi az eredményt, megjelölve, hogy hol van még esetleg olyan terület, ahol élő daganatsejtek lehetnek, ezt a területet még ekkor kezelni tudjuk” – magyarázza a CT-vezérelt ablációs eljárás menetét a szakember.
A beavatkozás a daganatellátás fontos kiegészítő kezelése lehet
De azt minden esetben az onko-teamek döntik el, hogy az adott betegnek műtéti, gyógyszeres vagy egyéb terápiás beavatkozásra van-e szüksége. A daganat vagy áttét elhelyezkedésétől, méretétől függően lehetséges, hogy egyetlen kezelés is elegendő, de lehet, hogy több beavatkozás szükséges a sikeres terápiához.
A szív- és érgyógyászati problémák mellett daganatos betegségekben halnak meg a legtöbben Magyarországon, ezért különösen jelentős, hogy szélesítsük az egyetemen elérhető onkológiai ellátásokat, bővítsük a klinikai portfóliónkat, hogy az új technológiákat elsőként ott alkalmazhassuk, ahol a jövő orvosait képezzük – tette hozzá dr. Merkely Béla.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint fontos, hogy az onkológiai műtétek során egyre inkább az a szemlélet érvényesüljön: minden beteg szövetet eltávolítsunk, ugyanakkor a lehető legtöbbet megtartsuk az ép szervből, hogy elláthassa funkcióját. A jövő a nagy hasi műtétekkel szemben egyre inkább a betegnek minimális terhelést okozó minimálinvazív műtéteké, mint amilyen a sztereotaxiás navigációs rendszerrel végzett beavatkozás is. Ezek gyorsabb gyógyulást eredményeznek rövidebb kórházi kezelés mellett, mindezt vágás nélkül. Jelenleg 15 ország 43 centrumában használják világszerte ezt a sztereotaxiás navigációs rendszert. A több mint 100 millió forint értékű eszközt az egyetem saját forrásból szerezte be.
Olvasási idő: 4 perc
Új navigációs rendszer segíti az onkológiai betegek ellátását a Semmelweis Egyetemen
Életmód
2026. szeptember 16.
Reggelivel és uzsonnával várta a munkába tekerőket a Magyar Kerékpárosklub
Életmód
2026. szeptember 15.
Európai tengerpartokra özönlöttek a magyarok a nyáron
Életmód
2026. szeptember 15.
10 perc: Ennyi időbe telhet, hogy 70 évesen is mozgékony maradj
Életmód
2026. szeptember 8.
Mit lehet elérni napi 10 perc alatt? Apró szokások, amik nagy változást hoznak!
Életmód
2026. augusztus 31.
A multivitamin helyett ezt ajánlja a Semmelweis dietetikusa
Életmód
2026. augusztus 26.
Sátrakból táskák, hulladékból érték: így működik az upcycling
Életmód
2026. augusztus 25.
Eltűnt a víz a kilátó körül, drámai képeken a kiszáradó Tisza-tó
Belföld
Latorcai Csaba kereszténydemokrata győzelemnek nevezte a szenteste munkaszüneti nappá tételét
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld
A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjesztési pontokról
Életmód
2026. augusztus 19.
11 milliárd fontra nőhet a nikotinpárnák piaca 2030-ra
Életmód
2026. augusztus 11.
Átverhették a fogyni vágyókat egy ismert étrend-kiegészítővel
Életmód
2026. augusztus 11.
Brad Pitt bevallotta: hét év józanság után újra iszik
Külföld
Javier Milei a vb-döntős vereség után is munkaszüneti napot hirdetett
Belföld
Kedvező év jön: így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban
Belföld
Négy hosszú hétvége is lesz 2026-ban
Életmód
2026. augusztus 11.
Egyre kevesebb a dohányos Magyarországon, a fiataloknál mégis nőtt az arányuk
Életmód
2026. augusztus 2.
Hiába izzad, nem hűl le a teste? Ezt tegye este, ha nem bír aludni a melegtől
Életmód
2026. augusztus 1.
Erre figyelj oda, ha minden nap zabpelyhet eszel reggelire
Életmód
2026. július 31.
Hegedűs Zsolt óvintézkedésekre kéri a lakosságot - A hőgutáról posztolt
Életmód
2026. július 26.
Így spórolnak milliókat Közép-Európa legnagyobb ökofalujában, ahol szinte nullázták a rezsit
Életmód
2026. július 25.
Öt egyszerű ülő gyakorlat, ami segíthet megelőzni a hátfájást
Életmód
2026. július 19.
Szakértő tanácsai szerint így maradhatunk biztonságban a hőhullámban
Életmód
2026. július 19.
Új genetikai vizsgálat mutatta ki: az elhízás növeli a munkanélküliség kockázatát
Életmód
2026. július 18.
Meglepő fordulat a demencia elleni küzdelemben
Életmód
2026. július 15.
Az országos tisztifőorvos megszólalt a Schobert Norbi által említett féreghajtó-terápia kapcsán
Életmód
2026. július 15.
Fejfájás és fáradtság: szakértők szerint az időjárás állhat a tünetek mögött
Életmód
2026. július 8.
Ez a személyiségjegy köti össze a 100 évnél idősebbeket
Életmód
2026. július 8.
Közeleg az újabb hőkupola - A szakértők szerint a hőségben is lehet sportolni, ha odafigyelünk
Életmód
2026. július 7.
Hódít a coolcation trend Európában: az Alpokba menekülnek a hőség elől
Életmód
2026. július 7.
Ételt tárolsz a fagyis dobozban? Óva intenek a szakértők
Életmód
2026. július 7.
Kutatás: bizonytalanok a magyarok az alkoholfogyasztás hatásairól
Életmód
2026. július 5.
Ezért alattomos betegség a pajzsmirigyrák
Életmód
2026. június 30.
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb gyógyszertár
Életmód
2026. június 29.
Szerda éjfélig marad a hőségriasztás
Életmód
2026. június 29.
Miért szorong ma ennyire sok kismama? – Amikor a Dr. Google nem a barátod
Karácsony ünnep
Belföld
Latorcai Csaba kereszténydemokrata győzelemnek nevezte a szenteste munkaszüneti nappá tételét
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld