Úgy tűnik, hogy lassan-lassan a pecázás is luxustevékenység lesz. Ugyanis olyan áremelés várható 2023 januárjától a horgászat éves költségeiben, ami félő, sok embert elriaszt majd a partoktól.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) választmánya úgy döntött a 444 információja szerint, hogy több ezer forinttal megemeli a különböző hozzájárulások összegét. Például az állami horgászjegy, a fogási napló és az úgynevezett Egységes Szövetségi Hozzájárulás együttes ára 74,6 százalékkal emelkedik.
Az éves dunai jegy 52 ezer helyett 64 ezer forintba fog kerülni, a tiszai pedig 57 ezerről 69 ezer forintra drágul Fotó: Freepik
Ez az alapcsomag idén 6300 forintba került, jövőre viszont 11 000 forint lesz az ára. Az összevont területijegyek ára a felnőtt éves általános országos területi jegy 79 ezerről 98 ezer forintra, a versenyzői országos jegy 31 ezerről 38 ezerre drágul. Az éves dunai jegy 52 ezer helyett 64 ezer forintba fog kerülni, a tiszai pedig 57 ezerről 69 ezer forintra drágul.
A MOHOSZ közleménye szerint minderre azért van szükség, mert a magyar halgazdálkodást a háborús infláció mellett az évszázad aszálya is nagyon súlyosan érintette. És akkor az energia-, és üzemanyagárak elszabadulásáról még egy szót sem szóltak. Ugyanakkor a költségek növekedéséhez az is hozzájárult, hogy a ponty őszi beszerzési középára egy év alatt több mint 70 százalékkal emelkedett.