Úgy tűnik, a világ sok mindenben változik, ám a magyarok kenyérfogyasztási szokásai mintha kőbe lennének vésve. A többség ugyanis továbbra is a friss kenyeret szereti, legalábbis ez derült ki a Jókenyér felméréséből. Ugyanis tízből hat magyar naponta vásárol kenyeret.
Az online kutatás szerint a fogyasztók 28 százaléka fehér, 22 százaléka barna kenyeret fogyaszt általában, teljes kiőrlésűt 12 százalékuk, magvas és a rozskenyeret 6, illetve 5 százalék vásárol. A megkérdezettek 6 százaléka külön figyel rá, hogy kovászos kenyeret vegyen.
A válaszadók 65 százaléka még mindig boltból veszi a kenyeret, és akik házi kenyeret készítenek (31 százalék), azok is inkább csak alkalmanként teszik azt. A megkérdezettek csaknem egynegyede mindig ugyanazt a megszokott kenyeret vásárolja, minden második pedig csak alkalmanként tér el a szokásos választásától.
Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb eséllyel vásárol leggyakrabban rozskenyeret. A magasabb végzettségűekre jellemzőbb, hogy teljes kiőrlésű vagy kovászos kenyeret vesznek, a fehér kenyér népszerűsége pedig fordítottan arányos a település nagyságával.