Erkély és kertversenyt rendeztek hazánkban, amin több mint ötszáz hobbikertész vett részt. a legtöbb nevezés Pest megyéből, valamint a fővárosból, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyéből érkezett. A szakmai zsűri mindkét kategóriában 9-9 díjat ítélt oda.
A három legvirágosabb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták többek között a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legszebb kertépítészeti kompozíciót, a szépen fenntartott kerteket és a fenntartható megoldásokat.
A három legvirágosabb balkont és előkertet egyenként 100 ezer forintos kertészeti utalvánnyal, a tematikus díjak nyerteseit pedig 70 ezer forint értékű utalvánnyal díjazzák. Azok a kompozíciók, amelyek a Virágos Magyarország Facebook oldalán a legnépszerűbbnek bizonyultak, 50 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyertek.
Bár még mindig a klasszikus egynyáriaké a főszerep, egyre többen alkalmaznak virágzó évelőket, futónövényeket, gyümölcs- és zöldségtermő növényeket a balkonkertekben. Az előkertek esetében is megfigyelhető, hogy egyre több virágzó vagy levéldíszt adó évelő szerepel a kompozíciókban.
A zsűri szerint a pályaművek bebizonyították, hogy akár egy panelház 8. emeletén, akár egy régi parasztház tornácán is lehet harmonikus és zöld kerti teret kialakítani. A legvirágosabb települést kereső verseny pályázatainak eredményhirdetésére várhatóan szeptember végén kerül sor.