A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói. A brit UK Biobank adatait felhasználva több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
A magyar kutatók négy változó mentén vizsgálták a résztvevőket: nemük, negatív érzelmekre való hajlamuk, testzsír-százalékuk és iskolázottságuk alapján sorolták őket csoportokba. Összesen több mint 170 ezer nő és csaknem 150 ezer férfi adatait vetették össze a UK Biobank adatbázisából.
Azt találták, hogy a magas testzsír-százalék és az alacsonyabb iskolai végzettség együttesen nagyobb kockázatot jelent a depresszió megjelenésében mindkét nem esetében, a nőknél pedig ehhez hozzáadódik a negatív érzelmek túlsúlya (gyakori szorongás, lehangoltság, düh) is. Ezzel szemben a negatív érzelmeket ritkábban megélő, soványabb és iskolázottabb kutatási alanyok kevésbé voltak hajlamosak erre a betegségre.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a felnőtt lakosság 5 százaléka, körülbelül 280 millió ember szenved depresszióban és hatására világszerte több mint 700 ezren követnek el öngyilkosságot évente. A depresszió "gyakori és súlyosan megterhelő pszichiátriai állapot", melynél sok esetben a gyógyszeres kezelés hatástalan - írja a tanulmány. Ezért is sürgető a kutatók szerint olyan megbízható úgynevezett biomarkerek azonosítása, melyek a különböző terápiás igényekkel rendelkező betegek alcsoportjait jellemezhetik.
"Azért választottuk a fenti változókat, mert a szakirodalomban ezeket külön-külön már összefüggésbe hozták a depresszió kialakulásával, de együttesen még nem vizsgálták őket" - magyarázta Eszlári Nóra, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet tudományos segédmunkatársa, a publikáció első szerzője. "A legtöbb kutatás a depressziós betegek már meglévő tüneteiből kiindulva közelíti meg a kezelési lehetőségeket. A mi célunk az volt, hogy a betegség kialakulása szempontjából rizikót jelentő tulajdonságok alapján csoportosítsuk az általános népesség köréből toborzott résztvevőket, akik között egészségesek és depressziósok egyaránt vannak. Ezért eredményeink a betegség megelőzésében is hasznosíthatók lehetnek."
A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a beazonosított kockázati csoportokba tartozókban van-e közös genetikai háttere a depressziónak. Ilyen összefüggést csak a nőknél azonosítottak, a férfiaknál nem. A nagyobb kockázati csoportba tartozó nők (negatív emocionalitás, magas testzsír-százalék, alacsonyabb iskolai végzettség) esetében az immunrendszer bizonyos génvariánsai mutattak összefüggést a depresszió kialakulásával. Azaz, ha egy, ebbe a rizikócsoportba tartozó nő a kutatók által beazonosított génvariánsokat is hordozza, akkor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki nála depresszió. Az alacsonyabb kockázati csoportba tartozó nőknél pedig a szaglóreceptorok egyes génvariánsai és a depresszió között találtak hasonló kapcsolatot. "Vagyis, ha egy nőnél a negatív érzelmek ritkábbak, a testzsír-százaléka alacsony és magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, illetve a szagláshoz kapcsolódó bizonyos génvariánsokat is hordoz, esetében szintén nagyobb a valószínűsége a depresszió kialakulásának."
"Az már jó ideje ismert, hogy a depresszív tünetek és a szaglási funkciók között kölcsönös, kétirányú kapcsolat lehet, sőt, létezik szakirodalom az úgynevezett szaglás-tréning hatásairól is. A vizsgálati eredmények azonban megosztók: egy korábbi tanulmány szerint depressziós betegekben a szaglásterápia nem volt hatásos; más vizsgálatokban viszont demens betegek és enyhén depressziós idősek esetén javított a tüneteken" - írták.
A mi eredményeink segíthetnek meghatározni azt az alcsoportot, ahol akár a depresszió kialakulásának megelőzésében, akár kezelésében, hasznos lehet ez a szaglástréning - magyarázza Eszlári Nóra. A Semmelweis kutatói szerint jelenlegi vizsgálatuk másik nagy előnye, hogy a szokásos biológiai (genetikai, agyi képalkotó, elektrofiziológiai) jellemzők helyett a csoportosítást könnyen és viszonylag olcsón (kérdőív, testzsír-mérés) felmérhető tulajdonságok alapján végezték el. Amennyiben más kutatócsoportok más mintákon is hasonló eredményre jutnak, ez a megközelítés megkönnyítheti és költséghatékonyabbá teheti a betegcsoportok beazonosítását a jövőben.
