Igazságügyi árszakértő bevonásával vizsgálja a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a GSM-R2 nevű vasúti informatikai projektet, amelyet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó R-Kord Kft. és az iCell-Mobilsoft Zrt. konzorciuma végzett – írja a Szabad Európa.
A szakértői vizsgálat célja, hogy átláthatóbbá tegye a beruházás során felhasznált anyagok és eszközök költségeit, miután több alvállalkozó arról számolt be, hogy nem kapták meg a nekik járó kifizetéseket a szerződés szerint. A portál ezek után kereste meg a minisztériumot, amely megerősítette az igazságügyi eljárás elindítását.
Beruházás, felmondás, újraszámolás
A GSM-R2 projekt eredeti célja az volt, hogy az ország fontosabb vasútvonalai mentén új informatikai rendszer épüljön ki, amely a vasúti közlekedés biztonságát és hatékonyságát javítaná. A beruházást eredetileg 58,8 milliárd forintos szerződéses összeggel indították el, amelynek kivitelezését a MÁV megrendelésére a fenti konzorcium vállalta el.
Azonban súlyos hiányosságokat tapasztaltak a kivitelezés során, amelyeket a megrendelő, vagyis a MÁV is dokumentált. A kormány 2023 novemberében úgy döntött, hogy felmondja az Európai Bizottsággal megkötött támogatási szerződéseket, vagyis a projekt további finanszírozását teljes egészében a magyar költségvetés fedezi. Ezzel egyidejűleg a vállalkozói díjat 17,2 milliárd forinttal megemelték.
A minisztérium 2023 szeptemberében hivatalosan is felmondta a kivitelezési szerződést a konzorciummal, majd külön-külön kezdtek elszámolni a két vállalkozással.
A beruházás ügyében jelenleg is zajlanak az értékelések és vizsgálatok, a cél az, hogy megállapítsák a projekt tényleges költségeit, indokoltságát és esetleges jogi következményeit.