A dízel és a benzin átlagára a védett ár körül mozog, 1-2 forint eltéréssel, de az árak még így is a környező országok alatt vannak – magyarázta a benzinhelyzettel kapcsolatban Magyar Péter csütörtöki miniszterelnöki sajtótájékoztatóján. Magyar szerint a kiskereskedelmi árak az elmúlt egy-két hétben 5-10 forinttal emelkedtek, a nagykereskedelmi árak viszont tovább nőnek.
Az aszály és a finomító kapacitása is nehezíti a helyzetet
A kormányfő szerint a mostani helyzet sokkal komplexebb, mint ami tavasszal volt, mivel Oroszország is ellátási gondokkal küzd. Nyáron pedig alapvetően megnövekszik a kereslet, az aszály nehezíti a dunai áruszállítást, és még a százhalombattai finomító is csak alig 50 százalékot meghaladó kapacitással működik – sorolta a tényezőket Magyar, aki szerint a battai finomító szeptembertől működhet teljes kapacitással.
Ha ez a helyzet fennmarad, ahhoz, hogy ne legyen ellátási probléma, a nagykereskedelmi árakat növelni kell, mivel a Mol nem tudja egyedül ellátni a piacot. De hiába emelkedik a nagykereskedelmi ár 30-40 forinttal, a kiskereskedelmi árak nem emelkedtek azonos mértékben – tette hozzá Magyar. Ez egy ideig vihető, de már így is eltűnt a cégek profitja.
„Nem kell azon meglepődni, ha lesz áremelkedés a következő hetekben.” – vonta le a következtetést a miniszterelnök.
Ez azonban szerinte messze el fog maradni attól, ami az Orbán-kormány alatt tapasztalható volt. Magyar szerint ha túl nagy árkülönbség alakul ki a környező országokhoz képest, akkor benzinturizmus fog kialakulni, amivel veszélybe kerülhet a kutak ellátása. Amit a magyar kormány vállalni tud, az a miniszterelnök szerint az, hogy a hazai átlagár alacsonyabb lesz, mint a közép-európai országok átlaga, amit szerinte akár a jövedéki adón keresztül is tudnak befolyásolni.