Július 1-jétől szigorodnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében. Az új rendelkezések évi 120 napban maximalizálják az alkalmi és idénymunka együttes időtartamát, függetlenül attól, hogy hány különböző munkáltatónál dolgozik valaki - közölte a Portfolio.
Korábban a munkavállalók négyhavonta válthattak munkáltatót, így akár egész évben dolgozhattak egyszerűsített foglalkoztatásban. Mostantól azonban minden ledolgozott nap beleszámít az évi 120 napos keretbe, függetlenül attól, hogy hol történik a munkavégzés.
A NAV hangsúlyozta:
„A változás a filmipari statisztaként történő munkavégzésre, mint az alkalmi munka egyik válfajára is vonatkozik.”
Továbbra is érvényben marad az az időbeli korlátozás, miszerint:
-
egy munkáltatóval legfeljebb 5 egymást követő napig,
-
egy hónapon belül maximum 15 napig,
-
egy éven belül összesen legfeljebb 90 napig lehet szerződni alkalmi munkára.
Idénymunka esetén is fennmarad a szabály, miszerint ugyanazon felek között a munkanapok száma nem haladhatja meg az évi 120 napot.
A NAV szerint „érdemes felkészülni a változásra, még akkor is, ha idén nem kell arányosítani”, vagyis 2024 második felére is a teljes éves, 120 napos keretet lehet kihasználni.
Az adóhivatal tájékoztatása szerint:
-
Fejlesztik a NAV-Mobil alkalmazást, ahol a munkavállalók és foglalkoztatók is nyomon követhetik a ledolgozott és hátralévő napokat.
-
Az ONYA (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás) használata ajánlott, amely automatikusan ellenőrzi a foglalkoztathatóság feltételeit a bejelentés során.