Tovább növelte előnyét a Lidl a hazai kiskereskedelmi láncok között – derül ki a Trade Magazin önbevalláson alapuló rangsorából. A német diszkontlánc 14 százalékos forgalomnövekedéssel 1611 milliárd forintos árbevételt ért el, és ezzel a piac 21 százalékát birtokolja.
Ez 500 milliárd forinttal több, mint a második helyen álló Spar (1112 milliárd Ft) árbevétele, miközben a Tesco 913 milliárddal tartja a harmadik helyet. A Lidl ezzel magasan megelőzte versenytársait, míg a Spar és a Tesco növekedése az átlagnál gyengébben alakult – utóbbi esetében azonban ez még így is előrelépés, hiszen 2023-ban stagnált a bruttó forgalom.
A rangsor szerint a kisebb szereplők, például a Reál és az Auchan árbevétele csökkent, amit a szakértők a kormányzat piactorzító beavatkozásainak tudnak be. A Spar növekedése csupán 5 százalékos, ami a 2023-as teljesítményének harmada.
A német diszkontláncok (Lidl, Aldi, Penny Market) összesített piaci részesedése 2013 óta megduplázódott, 16 százalékról 38 százalékra nőtt 2024-re. A Lidl 2024-ben először lépte át a 20 százalékos piacrészesedési küszöböt, amit korábban utoljára a Tesco tudott elérni 2013-ban.
Az adózott eredményekről a Trade Magazin toplistája nem közöl részletes adatokat, de az Aldi 27 milliárdos, a Spar közel 25 milliárdos veszteséget könyvelt el. Ezzel szemben a Penny Market 4,7 milliárd, az Auchan 6,9 milliárd forintos nyereséget ért el.
A számok egyértelműen jelzik: a diszkontláncok, különösen a Lidl, átalakították a magyar élelmiszerpiac erőviszonyait, és a tendencia várhatóan a következő években is folytatódik - hozta nyilvánosságra a HVG.