Szeptember elejére az aszálykár által érintett területek nagysága elérte a 390 ezer hektárt – jelentette be Nagy István agrárminiszter a 37. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján. A legnagyobb kárt a kukorica- és napraforgóültetvények szenvedték el: előbbit 235 ezer, utóbbit pedig 125 ezer hektáron érintette az aszály. A dél-alföldi régió különösen sérülékeny, itt 160 ezer hektárra jelentettek károkat. „Ez a tendencia sajnos már 2022-ben is megfigyelhető volt” – mondta Nagy István.
Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt években tudatosan dolgoztak a természeti károk enyhítésén. A kárenyhítési alapot 35 milliárd forinttal töltötték fel, míg a gazdák idén 715 ezer hektárra kötöttek aszálybiztosítást. A biztosításokhoz díjtámogatás is kapcsolódik, ami fontos lépés a gazdák védelme érdekében.
A víz kulcsfontosságú a mezőgazdaságban, ezért a Vidékfejlesztési Program keretében támogatni fogják a víztakarékos öntözési technológiák és infrastruktúra fejlesztését. „A régi öntözőrendszerek rekonstrukciója és az új, 32 ezer hektáron megvalósuló fejlesztések óriási előrelépést jelentenek minden érintett számára” – mondta Nagy.
Az elmúlt öt év Országfásítási Programjának keretében 184 millió facsemetét ültettek el, ami hozzájárul a talajok termőképességének megőrzéséhez. A miniszter jelezte, hogy hamarosan pályázatok nyílnak mezővédő erdősávok, fasorok és fás legelők létrehozására.
A Bábolnai Gazdanapok nyitóeseményén a KITE Zrt. miniszteri különdíjat kapott a magyar mezőgazdaság legnagyobb integrátoraként. Az eseményen 220 kiállító és ezer mezőgazdasági diák vett részt, a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében.