Idén az első hét hónapban 42 százalékkal kevesebb lakás építését jelentették be és engedélyezték, mint az előző év azonos időszakában. A lakásépítők az alacsonyabb hitelkamatokra és az új állami támogatási programokra várnak - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számai szerint folyatódik a visszaesés a hazai lakásépítésekben. A júliusban kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 1231 volt, ami mintegy harmada a 2022 júliusában, és kevesebb mint fele a 2021 júliusában tervezett lakásépítéseknek.
Ez az adat még a 2020-as járványév érthetően alacsony értékét is alulmúlja. A kiadott építési engedélyek alapján 45 százalékkal kevesebb, összesen 4975 lakóépület építését tervezik országszerte. A megvalósul lakásépítésekről első féléves adatok állnak rendelkezésre, a KSH összesítése szerint 7353 lakás épült január-júniusban, 19 százalékkal kevesebb, az egy évvel korábban.
Az idén az első hét hónapban tervezett lakásépítések száma összesen 12 111 volt, 42 százalékkal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában, ami azt mutatja, hogy a júliusi nem egy kiugróan gyenge hónap volt, hanem folytatódott az év eddigi részére jellemző mélyrepülés - értékelték az adatokat az Ingatlannet.hu szakértői.
Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) már többször jelezte, hogy a lakásépítések és -felújítások állami ösztönzők és a lakosság számára elfogadhatóbb banki finanszírozás nélkül tovább szűkülnek. Az igazán vonzó lakáshitelkamatok 6 százaléktól lefelé kezdődnének.
Az építőiparosok tapasztalatai szerint a lakásépítők a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) aktualizálására várnak, valamint energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra. Az ÉVOSZ egyebek mellett országos lakóingatlan-felújítási program és bérlakásépítési program indítását javasolja.
A kormány várhatóan heteken belül bejelenti, hogy a városokban és nagyobb falvakban 2023 végével megszűnő jelenlegi csok helyére milyen támogatási konstrukció lép 2024-től. A kormány terveiben szerepel a lakóépületek energiahatékonyságának javítására szolgáló, a 2022 végén lezárult nagy sikerű állami lakásfelújítási támogatáshoz hasonló program indítása is, európai uniós támogatás segítségével, 224 milliárd forintos keretösszeggel.
A lakóépületek energiafogyasztásának 30 százalékos csökkentését célul tűző új programban vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt lehetne igényelni; egy lakásra átlagosan összesen mintegy 11 millió forint támogatás jutna.