Szélesebb körben igényelhetik hétfőtől a vállalatok a beruházási támogatásokat - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán.
Szijjártó Péter jelezte, hogy jelentős könnyítéseket vezetnek be a beruházási támogatások rendszerében.
A miniszter közölte, hogy csökken a minimálisan elvárt beruházási volumen, így a kisebb vidéki településeken - az eddigi négymilliárd forint helyett - már 1,2 milliárd forintos beruházáshoz is igénybe vehető lesz a támogatás, ezzel pedig számos magyar tulajdonú vállalkozás számára megnyílik a lehetőség, hogy akár 50 százalékos támogatást kapjon fejlesztéseihez. Emellett egyszerűsödik a támogatásokhoz kapcsolódó biztosítéki rendszer, és a jövőben Budapesten is támogathatóvá válnak megújuló energiatermelésre vonatkozó beruházások.
Mindezek mellett Magyarország egész területén elérhetővé válik egy újfajta támogatás a környezetet kímélő gazdaságra történő átállást segítő stratégiai beruházásokhoz.
Olvasási idő: 1 perc
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett, ami a vállalatok beruházási támogatásait érinti
Címkék:
Gazdaság
2026. június 12.
Megmoccant az építőipar: havi szinten közel 7 százalékos az ugrás
Gazdaság
2026. június 12.
Influenszerekre csapott le a NAV adócsalás miatt
Gazdaság
2026. június 11.
A Tisza-kormány eltörli a kriptoeszközök túlszabályozását – 600-800 ezer magyart érintett hátrányosan az Orbán-féle rendszer
Gazdaság
2026. június 11.
A kormány év végéig meghosszabbítja a diákhitel kamatstopot
Gazdaság
2026. június 11.
Történelmi csúcson a budapesti újlakás-kínálat, miközben az átlagárak enyhén mérséklődtek
Gazdaság
2026. június 11.
Lezárult a Mol–Szerbia alkudozás: megszületett a NIS-deal
Gazdaság
2026. június 11.
Az Orbán-kormány a gyermekteleneket és egygyerekes családokat az átlagos életszínvonal alá lökte
Gazdaság
Meglepetés a KSH-tól: Három hónap drágulás után váratlanul megtorpant az infláció
Belföld
Az Eurogroup elnöke júniusban Budapestre látogat – Kármán ciprusi tárgyalásán született a meghívás
Gazdaság
Gyorsuló infláció és megtorpanó forint jöhet az év második felében – itt az Erste elemzése
Gazdaság
2026. június 10.
Júniusban igényelhetnek támogatást a száj- és körömfájás miatt károsult juh- és sertéstartók
Gazdaság
2026. június 10.
Kijelölték az új dátumot: csúszással ugyan, de már idén indul a BYD szegedi gyára
Gazdaság
2026. június 9.
Ismét szárnyalt a Telekom a pesti tőzsdén
Gazdaság
Béremelés a Magyar Postánál: ennyivel nőhet a fizetésed
Belföld
Megállapodás született a jövő évi béremelésekről
Gazdaság
A legtöbb magyar dolgozó jövőre nem számíthat 10%-os béremelésre
Gazdaság
2026. június 9.
Belenyúlt a benzinárakba a kormány: Emelkedik a stratégiai készletek ára, szűkül a benzinkutak profitja
Gazdaság
2026. június 9.
Meglepetés a KSH-tól: Három hónap drágulás után váratlanul megtorpant az infláció
Gazdaság
2026. június 9.
A Tisza Párt megszüntet és vissza is fizet egy bevételt alig hozó adót
Gazdaság
2026. június 8.
Figyelmeztet az MNB: Veszélyes buborék fújódik a lakáspiacon az állami támogatások miatt
Gazdaság
2026. június 8.
Magyarország csúszik az EU bértranszparencia-irányelvével – a nők évi 1,5 millió forint mínuszban vannak a bérszakadék miatt
Gazdaság
2026. június 8.
Nagy Márton szerette luxusutazásokra költeni a közpénzt
Gazdaság
2026. június 8.
A kormány felülvizsgálja a 300 milliárdos, használhatatlan lélegeztetőgépek ügyét
Gazdaság
2026. június 5.
KSH: áprilisban lassult az ipari termelés növekedése, a feldolgozóipar többségében visszaesés volt
Gazdaság
2026. június 4.
Figyelmeztet az alapkezelő: a rezsicsökkentéssel nem lehet belépni az eurózónába
Gazdaság
2026. június 4.
Bezár a Platán Gourmet Restaurant, Pesti István séf tizenegy év után búcsúzik
Gazdaság
2026. június 4.
Elon Musk tőzsdére viszi a SpaceX-et - minden idők legnagyobb IPO-ja készül
Gazdaság
2026. június 3.
Történelmi vasúti csere jön: Legalább 35 új, emeletes InterCity-motorvonatot kap a MÁV az uniós pénzekből
Gazdaság
2026. június 3.
Hiába édesebb a magyar szamóca, ha a spanyol és a görög dömping letarolja a hazai piacot
Gazdaság
2026. június 3.
Társadalmi kötvénnyel finanszírozhatnák Magyarország legnagyobb prevenciós programját – évente 22 ezer életről van szó
Gazdaság
2026. június 2.
KSH: Hiába zuhant meg az építőipar, a pörgő boltok és a high-tech ipar felhúzták a GDP-t
Gazdaság
2026. június 2.
Balog Boglárka: a Balatonon ma már nem csak ingatlant vesznek, hanem életstílust
Gazdaság
2026. június 2.
NATO-csúcs és EU-források: Orbán Anita szerint komoly pénzekről dönthetnek
Gazdaság
2026. június 2.
GKI: nagy bérszakadék alakult ki a magyar közszférában, sok szakma alulfizetett
Gazdaság
2026. június 2.
Hiába az Otthon Start, a lakáspiac megakadt a magas árakon
Gazdaság
2026. június 1.