Minden 10. magyar hosszú életet szeretne, amelynek során a nők inkább egészségre, a férfiak pedig pénzre vágynak jobban - derült ki az Allianz kutatásából. A biztosítótársaság nagy mintájú saját felmérésében azt vizsgálta, mik az emberek vágyai, céljai és ezek megvalósítására meddig gyűjtenek, illetve, milyen meghatározó élethelyzetekre készülnek fel, és hogyan – számolt be a hrportal.hu.
A kutatás eredményei szerint a magyarok leginkább hosszú, tartalmas életre vágynak (11,3%), de ez csak 25 éves kortól válik igazán fontossá számukra. Alapvetően lényeges az egészséges életmód és jó közérzet is (11%), hiszen hosszú életet így érdemes igazán élni. Vágyaink listáján a pénzügyi biztonság összességében a 3. helyen (10,5%) szerepel, viszont kor és nem viszonylatában ennél előkelőbb helyre kerül.
A 25-40 éveseknek ugyanis az az elsőszámú prioritás, hogy anyagilag megalapozzák a jövőjüket. A nemeket tekintve pedig a férfiaknak fontosabb a pénz (10,3%), mint az egészség (9,4%), a nőknél ez viszont pont fordítva van (egészség: 11,7% kontra pénz: 10,6%).
A személyes beteljesülés elérése legfőképp 25 és 40 éves korunk között mozgat minket, az egyensúly és a harmónia megteremtése az élet minden területén pedig 56-64 évesen a legfontosabb számunkra. Mély baráti kapcsolatokra 18-24 évesen, illetve 40 éves korunk után vágyunk.
A válaszok alapján a saját otthon a 7. legnagyobb vágyunk az életben, az életkori sajátosságokból adódóan főként a 18 és 40 éves korosztály számára. A lakás után jöhet az érzelmi kapcsolat és a család. A férfiak számára fontosabb a szerelem, mint a nőknek. A szakmai sikerekre és elismerésekre döntően 41-55 éves kor között fókuszálunk.
A kitöltők közül korosztálytól függetlenül mindenkinek az általános tartalék képzése a legfontosabb (19,2%). Ezt követi az utazás, pihenés (15,9%), majd a lakásvásárlás vagy -felújítás (12,5%). Érdekes, hogy bár a saját lakás megszerzése a 25-40 évesek számára a második legfontosabb cél, utazásra ez a korosztály mégis szívesebben gyűjt, mint otthonteremtésre. A Z-generáció számára viszont ugyanannyira fontos félre tenni lakásra, mint autóra (13-13%).
Az autó nyújtotta mobilitás több szempontból is prioritást élvez, ugyanis minden válaszadó szívesebben spórol autóra, mint a nyugdíjára (8,2% vs 7,4%), és csak 56 éves korunk felett kapunk észbe, jellemzően ebben a korcsoportban egyenlítődik ki az egymáshoz viszonyított arány.
A megtakarítási célok kapcsán az egészségügyi kiadások is az élmezőnyben szerepelnek (9,7%), ezekre a nyugdíjas korosztály gyűjt leginkább. Legrövidebb ideig (1-2 év) utazásra és pihenésre gyűjtünk (26,7%), a leghosszabb ideig - több mint 20 évig - pedig nyugdíjra. Tanulásra jellemzően 1-2 évig, autóra és egészségügyi kiadásokra 2-3 évig spórolunk.
A gyerekek jövőjének megalapozására és az idős szülők támogatására 5-10 éven át teszünk félre, az esküvőnkre viszont akár 10-15 évig is. Gyerekvállalásra, illetve idősebb korban a gyerekek, unokák támogatására 15-20 éven keresztül takarítunk meg.
A céljaink közül a lakásvásárlásra készülünk fel a legalaposabban (15,4%), ezután pedig az érettségi vagy a főiskolai/egyetemi diploma megszerzése az a mérföldkő az életünkben, amire a legtöbbet készülünk (14,8%) – többet, mint a családalapításra (10,8%). Figyelemre méltó az is, hogy a férfiak jobban megfontolják az autóvásárlást, mint a szülővé válást (13,5% vs 7,8%), egy fontos vizsgára (pl. nyelvvizsga, jogosítvány, egyéb szakmai bizonyítványok) pedig többet készülünk, mint a nyugdíjas éveinkre (10,1% vs 8,8%).