Sokan még mindig nem tértek magukhoz Matolcsy György a kormány gazdaságpolitikája elleni kirohanása miatt. Még nem esett le mindenkinek, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a nagyon kemény rendszerkritika mellett vetett „néhány pillantást” az emberek megtakarításaira.
Matolcsy ugyanis közölte, 20 ezer milliárd forintban mérhető a családok pénzügyi megtakarítása, amit fel lehetne használni az infláció ellen. Az enpenzem.hu gazdasági portál szerint megjelent nemrég egy elemzés, amiben megtalálható, hogy körülbelül 400 ezer háztartás birtokolja a teljes lakossági vagyon közel felét.
Persze a jegybank elnöke nem azt szeretné, hogy az emberek megtakarításait elvegye az állam, hanem úgy véli, ha lennének olyan kormányzati programok, amelyek energiahatékonysági, vagy élelmiszeripari termelékenységet növelő beruházásokba csatornáznák be a lakossági pénzeket. Ugyanezt tenné az üzleti élet szereplőinek tartalékaival.
Mint Matolcsy a kritikájában megfogalmazta, ne menjünk vissza a szocializmusba – szerinte az ársapkák további erőltetése ide vezethet –, ám a fentiek ismeretében kijelenthető, a békekölcsönök újbóli bevezetését nem tartaná károsnak.