Úgy tűnik, a gazdasági válság a legnagyobb hazai cégeket is utoléri, amit jelenleg az orosz-ukrán háború is jelentősen befolyásol, ráadásul negatív irányban. A Tungsram – amely 3 ezer alkalmazottat foglalkoztat, Magyarországon öt gyára van, 1600 beszállítóval és más partnerrel működik együtt – sem kerülte el a gondokat, így súlyos döntésekre kényszerül.
„Vagy állami, önkormányzati megbízások formájában energiahatékonysági programok révén, vagy vissza nem térítendő kormányzati támogatás, illetve tőkeinjekció révén, de azonnali segítségre volna szüksége a Tungsramnak. A pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot” - mondta Jörg Bauer, a cég vezetője az Indexnek.
Az elnök-vezérigazgató elárulta, miután 2022 első negyedéve nem a tervek szerint alakul, a cég részleges leállásra készül áprilisban, hogy a vevői igényekhez áttervezhessék a kapacitásokat, és eladhassák meglévő készleteiket.