Amit azért eddig is sejteni lehetett, most kiderült, és ennek a magyarországi háztartások annyira nem fognak örülni. Ugyanis kiderült, hogy az annyit hangoztatott olcsó orosz gázból egy szó sem igaz, és hazánk gyakorlatilag a tőzsdei piaci áron kapja a gázt az új orosz szerződés keretében.
A Népszava megírta ősz óta öt-hatszorosa a rezsicsökkentéssel védett itthoni lakossági árnak, az orosz gázár, ráadásul a gáztárolók pedig többéves mélypontra estek az intenzív kitárolás miatt. A friss külkerstatisztikák alapján kiderült, hogy a magyar állami gázbeszerzés szinte teljes egészében a két hónappal ezelőtti tőzsdei piaci árakhoz igazodik.
A Portfolio információi szerint az állami MVM áprilisban lefedezi a következő fűtési szezonra várható lakossági fogyasztás döntő részét – így egy előre rögzített fix áron szerzi be a következő hónapokban ténylegesen leszállított gázt –, és ha a hidegebb idő miatti plusz gázt kell venni, akkor azt már a téli hónapokban éppen aktuális tőzsdei árak mellett teszi meg.
Az éves magyar gázfogyasztás szűk felét még tavaly áprilisban, relatív alacsony akkori tőzsdei TTF gázár mellett fixálta az MVM, míg a piaci szereplők jellemzően az aktuális tőzsdei gázárak mellett tudnak gázt szerezni, amit a leszállítás után szintén egy-két hónapos fizetési határidővel teljesítenek.
Ezek után érthető az is, hogy miért ért össze idén januárra a tőzsdei átlagár (828 euró/ezer köbméter) és a magyar beszerzési átlagár (860 euró/ezer köbméter), hiszen kellett még a piacról gázt venni a fogyasztási igények fedezésére. Ez alapján pontosan látható, mennyire nem igaz Vlagyimir Putyin azon bejelentése, hogy Magyarország a piaci árhoz képest az ötödéért jut az orosz gázhoz, amennyiért továbbadja a gázt a lakosságnak.
A fentiekből pedig egyértelműen megállapítható, hogy az orosz gáz egyáltalán nem olcsó, és főleg nem ez az alapja a rezsicsökkentésnek, hanem az, hogy a gázstratégiának megfelelően a rezsicsökkentés fenntartása érdekében az olcsóbb árszint mellett már betárolt készleteket használja fel. Nem véletlen hogy az Energiahivatal adatai alapján ezért esett március második felére ötéves mélypontra a gáztárolók összesített készletszintje.
A fentiek ismeretében talán nem véletlen, hogy az MVM már tárgyal a Gazprommal a gázért való fizetések rubelre történő átváltásáról – mondta Eugene Sztanyiszlavov budapesti orosz nagykövet a RIA Novosztyi orosz portálnak. A diplomata szerint ezek a megbeszélések már le is zárultak, igaz, hivatalos bejelentés még nem történt.