Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások. Sőt, néhány napon belül a Magyar Posta Zrt.-től is megkapják a betétesek a postai kifizetéseket.
Az OBA március 4-én éjfélig fogadta be a hozzá beérkező számlaszámbejelentéseket a betétesektől. Az Alap a Takarékbankot bízta meg, hogy közreműködő bankként kifizesse az erre a kifizetési csatornára irányított betétesek részére a nekik járó kártalanítási összeget. A közreműködő bank március 18-át, a kártalanításra törvényileg megjelölt 10 munkanap lejártát követően is folyamatosan a betétesek rendelkezésére fog állni.
A Sberbank lakossági ügyfelei a Takarékbanknál személyazonosító okmány és lakcímkártya bemutatásával, a céges ügyfelek a bejegyzésük igazolására, valamint a cég nevében történő rendelkezés igazolására alkalmas dokumentumok alapján intézkedhetnek.