Pénteken lesz az első napja, hogy a vállalkozások nyilatkozzanak arról, hogy szeretnének-e tovább maradni a hitelmoratóriumban. Nem árt, ha a cégek tisztában vannak bizonyos változásokkal. Az egyik, hogy eddig minden adós a moratórium hatálya alá tartozott, aki nem nyilatkozott ennek az ellenkezőjéről, most ez megfordul.
Október 1-jétől október 31-ig lesz lehetőségük a cégeknek és a magánszemélyeknek is kifejezetten nyilatkozni a bennmaradásról, és akik nem nyilatkoznak, november 1-jétől már törleszteniük kell a hiteleiket és és a szerződéseknek megfelelően kell teljesíteniük.
Ahhoz, hogy egy cég továbbra is a moratórium alá tartozzon, legalább 25 százalékos bevételcsökkenés kellett elszenvednie a Covid előtti időszakhoz képest. Ugyanakkor azok a cégek, amelyek gazdaságélénkítő támogatásban vagy programban vettek részt – ilyen például a Széchenyi Kártya termékei, a Széchenyi Plusz vagy a Széchenyi Go termékek, az Eximbank, illetve az MFB támogató hitelei –, nem lesznek jogosultak moratóriumban maradni.
Azt sem árt figyelembe venni, hogy az MNB folyamatosan emeli az alapkamatot, emiatt minden hitel ára, amely változó kamatozású, emelkedni fog. Éppen ezért, aki megteheti, mindenféleképpen lépjen ki a moratóriumból vagy fizessen vissza valamekkora összeget.