Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben a hitelmoratórium meghosszabbításáról szóló rendelet - írta az Mfor, amiben egyrészt megtalálható, hogy a jelenlegi formában október 31-ig tolják ki a moratórium hatályát, de lesznek, akik 2022. június 30-ig is halaszthatják a törlesztés folytatását.
Utóbbiak közé tartoznak a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottak és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük kérhetik a hosszabbítást. Amint azt a 10perc.hu korábban megírta, a vállalkozások esetében azok kérhetik a hosszabbítást, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.
A moratóriumban maradás nem automatikus, akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot 2022 június végéig, erről a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell majd a bankjuknak. A kérelmet kizárólag októberben lehet benyújtani, se előbb, se később.
Ugyanakkor a Magyar Közlönyben található rendelet értelmében újraszámolják a moratórium alatt felhalmozódott tartozást a hitelkártyásoknál, folyószámlahiteleseknél, mert esetükben az alapvetően magas kamat miatt a moratóriumban részt vevők tartozása a nem törlesztés miatt jelentősen megemelkedhet a moratórium végére.
Ezért a rendelet értelmében az ő moratórium alatt felhalmozódott tartozásuk az újraszámolásnak köszönhetően a háztartásoknak nyújtott forint személyi hitelek átlagos kamatlábával kamatozott volna. A szerződés szerint számított és a rendelet alapján az alacsonyabb kamattal számított tartozás különbözetét 60 napon belül jóvá kell írni az adós számláján.