Noha az elmúlt év sok embernek súlyos anyagi gondokat okozott, azért a leggazdagabb honfitársainknak csak sikerült valahogy átvészelniük 2020-at. Mint a Forbes magazin most közzétett listájából kitűnik, a legvagyonosabb magyaroknak volt a tavalyi esztendőnél vélhetően sokkal rosszabb évük is.
Az élen álló három ember összvagyona meghaladja az 1100 milliárd forintot. A dobogó tetején Mészáros Lőrinc áll, a lap szerint 479,4 milliárd forintos vagyonával, ami mesze az eddigi legnagyobb vagyon, amivel egy magyar valaha is rendelkezett. A második helyen Csányi Sándor OTP-vezér található „csekély” 393,4 milliárd forinttal, ám ilyen nagy különbséggel, mint 2020-ban, még sosem szorult valaki mögé. A harmadik helyen a Praktiker barkács-áruházlánc mellett számos más érdekeltséggel rendelkező – ő a Wallis-csoport tulajdonosa – üzletember, a legjobb háromba először bekerülő Veres Tibor szerepel, vagyona közel 259 milliárd forintra tehető.
A listán először szerepelnek a Rahimkulov testvérek, a Mol és az OTP nagytulajdonosai. Az orosz-magyar kettős állampolgárok régóta Magyarországon élnek, és a már említett két, stratégiai fontosságú magyar cég mellett egyéb érdekeltségeik komoly haszonélvezői voltak az ún. kultúr-TAO támogatások rendszerének is. Külön érdekessége még a listának, hogy 200 milliárdosok klubja még soha nem volt ilyen nagy.
LEGGAZDAGABB MAGYAROK 2020 / TOP 10 (Forbes magazin)
1. |
Mészáros Lőrinc |
479,4 MRD FT |
2. |
Csányi Sándor |
393,4 MRD FT |
3. |
Veres Tibor |
258,6 MRD FT |
4. |
Rahimkulov Timur |
257 MRD FT |
5. |
Felcsuti Zsolt |
246,1 MRD FT |
6. |
Gattyán György |
245,6 MRD FT |
7. |
Rahimkulov Ruszlán |
240 MRD FT |
8. |
Demján Sándorné (örökösök) |
214,3 MRD FT |
9. |
Szíjj László |
184,4 MRD FT |
10. |
Széles Gábor |
146 MRD FT |