A Növekedési Hitelprogram Hajrá kihasználtsága már november közepén meghaladta az MNB által csak 2020 végére előirányzott 1000 milliárd forintos célt, ezért a keretösszeget további 1000 milliárddal megemelték.
A jegybank által kiadott közleményben a tanács azt is egyértelművé tette, hogy továbbra is az egyhetes betéteket tartja a legrugalmasabb eszköznek arra, hogy fő célját, a középtávon 3 százalékos inflációt teljesítse. A piacesprofit.hu megírta, a múlt héten változatlanul, 0,75 százalékos kamatszint mellett az összes benyújtott ajánlatot elfogadta az MNB, összesen 2 798 milliárd forint értékben. Az Equilor Befektetési Zrt. várakozása szerint amíg a forint a 375-380-as tartomány alatt mozog az euróval szemben, nem fog kamatemeléssel beavatkozni a jegybank.
A jegybank továbbra is heti 40 milliárd forint értékben vásárol hosszú lejáratú államkötvényeket, mely szándékát csak erősíti, hogy a nemzetközi befektetői hangulat javulásával párhuzamosan lefelé tolódtak a hazai hozamszintek. November 3-án kevesebb volt a benyújtott ajánlat, így akkor csak 20 milliárd forintért vettek kötvényt, majd 10-én és a tegnapi aukción ismét 40 milliárdért. A program célja a hozamgörbe laposítása, illetve az államadósság lejárati szerkezetének hosszítása. A jegybank az állampapír-vásárlási programot felülvizsgálta és azt sikeresnek minősítette. A következő technikai felülvizsgálatot 2 ezer milliárd forintos állománynál fogják végrehajtani.