Átlagosan mintegy három héttel korábbra került a búza érésének időpontja 1971 és 2024 között Magyarországon – ez derül ki az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatásából. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a terméshozam alakulásában nem önmagában a csapadék mennyisége a döntő, hanem az, hogy mikor érkezik.
A búza az ország legnagyobb területen termesztett szántóföldi növénye, vetésterülete az elmúlt években megközelítette az egymillió hektárt. A 2015 és 2024 közötti időszak országos átlagtermése hektáronként mintegy 5350 kilogramm volt, a 2026. augusztusi előzetes adatok szerint viszont idén mindössze 4300 kilogramm termett hektáronként. Ez 2012 óta a legalacsonyabb érték.
Július 10. helyett június 20. körül érik be
A kutatók nem naptári napokhoz kötötték a vizsgálatot, hanem a hőmérséklet alapján számított hőösszeg segítségével határozták meg a fejlődési szakaszokat. Ez a mutató azt jelzi, mekkora, a fejlődéshez szükséges hőhatás érte a növényt egy adott időszakban, így a különböző hőmérsékletű évek is összehasonlíthatók. Az érés korábban július 10. környékére esett, az elmúlt években viszont már június 20. körül következett be. Az egyes évek között jelentős az eltérés: a különösen meleg 2018-as tavasz nagyon korai fejlődést hozott, a hűvösebb 2020-ban pedig jóval később értek be a növények.
A csapadékos napok száma erősebb jelzés, mint a mennyiség
A terméshozammal a legerősebb összefüggést nem a teljes csapadékmennyiség, hanem a csapadékos napok száma mutatta, méghozzá két ellentétes irányban. A fejlődés korábbi szakaszában a több csapadékos nap magasabb hozammal járt együtt, az éréshez közeledve viszont fordult az összefüggés. A búzának a szárbaindulás után megfelelő vízellátásra van szüksége, az érés előtti tartósan nedves időjárás viszont ronthatja a termést, a meleg és nedves körülmények pedig a gombás betegségeknek is kedveznek. Az idei gyenge termés egyik valószínű oka éppen az, hogy a szárbaindulás után nem érkezett elegendő csapadék.
Két szélsőséges év jól szemlélteti a mechanizmust. 2003-ban különösen alacsony termésátlaghoz kevés, szárbaindulás utáni csapadékos nap és sok, érés előtti csapadékos nap társult; 2021-ben, a vizsgált időszak legmagasabb termésátlagánál szinte ennek az ellenkezője történt. A két csapadékmutatóra épített modell az 1990 és 2024 közötti termésátlagok évek közötti változásának mintegy felét magyarázta meg.
Növekvő ingadozás 2030 és 2070 között
A kutatók egy közepes kibocsátási forgatókönyvvel is számoltak, amely 2040 után az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentősebb csökkentésével számol, és nagyjából ahhoz a felmelegedési pályához áll közel, amely a jelenlegi klímavédelmi vállalások teljesülése mellett alakulhat ki. A klímamodellek szerint a téli csapadék várható növekedése önmagában nem ellensúlyozza a vegetációs időszak kedvezőtlenebb csapadékviszonyait, a terméshozam ezért inkább csökkenő tendenciát mutathat, miközben 2030 és 2070 között az évek közötti változékonyság is nőhet. Ez azt jelenti, hogy a mostaninál gyakrabban fordulhatnak elő az elmúlt húsz évben tapasztaltnál jóval gyengébb termésű évek.
Nemzetközi kutatások szerint alkalmazkodás és technológiai fejlődés nélkül minden további 1 Celsius-fokos globális felmelegedés mintegy 6 százalékkal csökkentheti a búza terméshozamát. A magyar vizsgálat ezen felül a hőségnapok okozta közvetlen növényi stresszel nem is számolt.
Az alkalmazkodás javíthat a kilátásokon
A számítások a jelenlegi szántóterületekkel készültek, és nem vették figyelembe a termőterületek esetleges áthelyeződését, az új búzafajták elterjedését, a technológiai fejlődést vagy a megfelelő időzítésű öntözést. A termesztési technológia fejlesztése, a fajtaválasztás és a vízgazdálkodás egyaránt mérsékelheti a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait. A termésátlag az elmúlt években általában magasabb volt a korábbinál, amiben a mezőgazdasági technológia fejlődése is szerepet játszhatott, az időjárás hatását azonban ez nem tüntette el.
A búza a kukoricánál és a burgonyánál jelenleg kedvezőbb helyzetben van a magyarországi felmelegedés szempontjából. Nyitott kérdés, hogy a technológiai fejlődés milyen mértékben tudja ellensúlyozni a kedvezőtlenebb éghajlati feltételeket, és hogy az öntözés időzítése mennyit javíthat a szárbaindulás utáni vízhiányos éveken.
