Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselők meghallgatását kezdeményezték a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság tiszás tagjai a testület csütörtöki ülésén. A javaslat a 2016-os törvénymódosításhoz köti a két politikus szerepét -írja a Portfolio.
Miért éppen ők ketten
A bizottsági tagok emlékeztettek arra, hogy Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának akkori elnöke volt az MNB-törvény 2016-os módosításának benyújtója, amely álláspontjuk szerint a közérdekű adatigénylés korlátozására tett politikai kísérlet volt. Kósa Lajos pedig a törvényt megszavazó Fidesz-frakció vezetőjeként tette 2016-ban azt a kijelentést, hogy „az a pénz elvesztette közpénz jellegét”.
Orbán Viktor meghallgatása is szóba került
Apáti István (Mi Hazánk) az MNB felügyelőbizottsága tagjainak meghallgatását is javasolta, azokkal a képviselőkkel együtt, akik benyújtói voltak a jegybank gazdasági társaság alapítását lehetővé tevő törvényjavaslatnak. Felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is.
Az első meghallgatotti körről a bizottság egy következő ülésén szavaz – addig nem dől el, hogy a felvetett nevek közül kik kapnak ténylegesen behívót, és milyen sorrendben.