Az emberiség hihetetlen gyorsasággal falja fel a természetet és az élelmiszer-termelésre szolgáló területeket, amivel saját magát teszi kiszolgáltatottá. A mesterséges felszínborítás rohamos növekedése súlyos ökológiai, vízgazdálkodási és klímavédelmi problémákkal jár. Ennek ellenére még mindig tartja magát az a hibás kulturális beidegződés, hogy az a rendezett és civilizált megoldás, ha mindent lekövezünk vagy lebetonozunk. Erre a veszélyes jelenségre hívja fel a figyelmet a Túlbetonozva kampány a Klímatudomány 10 Üzenete oldallal és a mögötte álló tudósokkal közösen.
Magyarországon naponta körülbelül 11–13 focipályányi (4,5–10 hektárnyi) területet vonunk ki a természetes körforgásból vagy a mezőgazdasági művelésből az építkezések és a burkolás miatt. A Green Policy Center zöldpolitikai műhely adatai szerint hazánk mezőgazdasági területe az 1990-es 6,4 millió hektárról 2024-re körülbelül 5 millió hektárra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta elveszítettük a termőföldek közel 22 százalékát, ami nagyjából három nagyvárosnyi területnek felel meg. Csak 2024-ben több mint 16 ezer hektár termőföld került ki a művelésből, ráadásul a beépítések gyakran a legjobb minőségű talajokat érintik.
A kampány nyitóeseményén Zlinszky János biológus tragikusnak nevezte a helyzetet. Véleménye szerint nincs érzékünk annak felismerésére, hogy a véges erőforrásaink egyszer elfogynak, és nem tudjuk felmérni, mit jelent egy-két hektár eltűnése a helyi vagy országos léptékben.
Plázák a város szélén, szellemüzletek a központban
Magyarországon az egy főre jutó kiskereskedelmi terület már meghaladja az 1 négyzetmétert. A plázák, áruházak és logisztikai parkok egyre nagyobb területeket foglalnak el a városok szélén a zöldmezős beruházások keretében, miközben a belvárosi üzletek sorra zárnak be, és a városközpontok elnéptelenednek. A meglévő épületek hasznosítása helyett folyamatosan újakat építünk, a már korábban ipari célra használt, úgynevezett rozsdaterületek újrahasznosítása pedig ritkaságnak számít.
Hasonlóan fenntarthatatlan a helyzet az úthálózat terén is. Az Eurostat 2023-as adatai alapján Magyarországon 219 ezer kilométernyi közút található, ami messze meghaladja a környező országok mutatóit: Ausztriában 127 ezer, Csehországban 129 ezer, Szlovákiában 45 ezer kilométer ugyanez a hálózat. Ez azt jelenti, hogy míg egy magyar lakosra 22,81 méter közút jut, addig egy osztrákra 13,85 méter, egy szlovákra pedig mindössze 8,3 méter. Ennek ellenére az utakat ott is tovább építjük, ahol a várható forgalom egyáltalán nem indokolná.
A lakáspiacon is óriási ellentmondás feszül: miközben gombamód szaporodnak az új lakóparkok és irodaházak, a becslések szerint több mint 570 ezer lakóingatlan áll üresen Magyarországon. Ez a teljes lakásállomány közel 12,5 százaléka, ami komoly emelkedés a 2001-ben mért 9,2 százalékhoz képest. Bár akadhatnak olyan lakhatatlan épületek, amelyeket gazdaságosabb újjáépíteni, az esetek túlnyomó részében a meglévő ingatlanok energiahatékony felújítása lenne a fenntartható megoldás.
Műfű a kertben, villámárvíz az utcán
Az aggasztó trend a magántulajdonú kerteket és udvarokat is elérte: terjed a fakivágás, a lebetonozás, a térkövezés és a műfű használata. A városi zöldfelületeknek kulcsszerepük lenne a biodiverzitás megőrzésében, ráadásul a házak körüli növényzet olyan alapvető előnyöket biztosít a tulajdonosoknak, mint az árnyékolás, a környezet hűtése és a vízvisszatartás.
A felszín mesterséges lefedése visszafordíthatatlan környezeti károkat okoz:
-
Felerősödő hőhullámok: A sűrűn beépített városokban sokkal melegebb lesz, mert hiányzik a zöldfelületek párolgásának hűtő hatása, az idős fák hiánya miatt pedig nincs árnyék, ami megkötné a szén-dioxidot és a port.
-
Villámárvizek és aszály: A lebetonozott vagy túlságosan tömörített talajba a heves esőzések idején nem tud beszivárogni a csapadék, ami villámárvizekhez vezet. Ugyanez a burkolat a szárazabb időszakokban megakadályozza a talajvíz utánpótlását, ami súlyos vízhiányt és aszályt idéz elő.
Zlinszky János kiemelte, hogy a beton alá kerülő talaj elveszíti oxigéntartalmának nagy részét, és elpusztul a létfontosságú baktériumflórája is. Ha egy így tönkretett élőhelyet később regenerálni szeretnénk, azt már soha nem tudjuk száz százalékban visszahozni. Minél nagyobb egy burkolt terület, vagy minél jobban felszabdaljuk a természetet, annál nehezebb és költségesebb lesz a későbbi helyreállítás.
