Hónapok óta tart a szárazság Magyarországon, kiszáradt patakok és rekordalacsony folyóvízállások mellett Nyugat-, Dél- és Kelet-Európa is a vízhiánnyal küzd. A aszály mögött nem az áll, hogy globálisan kevesebb csapadék esett volna: Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza szerint a víz máshová került -írja a Telex.
A Föld vízkészlete mennyiségileg nagyjából állandó, az idő- és térbeli eloszlása viszont változik. A vízkörforgásban a víz folyamatosan mozog a légkör, a szárazföld, a felszíni vizek, a felszín alatti vizek és a jég között, így elképzelhetetlen, hogy egyszerre mindenhol szárazság legyen. A teljes légkör pillanatnyi vízkészlete 13 ezer köbkilométer, a Föld vízkészletének nagyjából 0,001 százaléka – ha egyszerre kihullana, a Föld minden pontja átlagosan 26 milliméternyi csapadékot kapna, ami egy nagyobb zivatarnak felel meg.
Miért nem lett eső a légkör nedvességéből
Minden 1 Celsius-fokos melegedéssel 6-7 százalékkal több vízgőz kerülhet a légkörbe, tavasszal és nyáron viszont a relatív nedvesség csökken. A csapadékhoz nem elég, hogy a levegő nedves legyen: feláramlás vagy lehűlés is kell, hogy a hőmérséklet elérje a harmatpontot, amikor a vízgőz kicsapódik. A levegő emelkedését frontok, ciklonok, össze- és feláramlások, hegységek okozhatják – a légköri cirkuláció azonban olykor éppen ez ellen dolgozik. Szabó Péter szerint 2026 május–júniusától Európa nagy részén kiterjedt, magas nyomású anticiklon akadályozta a nedvesség ideérkezését, mert egy anticiklonban a leszálló légmozgás gátolja a felhő- és csapadékképződést.
„A melegedéssel a légköri vízgőz összmennyisége gyorsabban nő, mint a globális csapadék, ebből pedig azt vonhatjuk le, hogy az átlagos tartózkodási idő kissé növekedhet” – írta Szabó Péter.
A kutató szerint a légkörre inkább szállítóként érdemes tekinteni, mint tározóként: egy vízrészecske átlagosan 7–10 napig marad a levegőben, aztán valahol kicsapódik. Egyes részecskék néhány óra alatt kihullanak egy gyorsan képződő helyi zivatarban, mások jóval hosszabb utat tesznek meg.
Az óceánok fölött több eső esett
Globálisan nem maradt el a csapadék. A GPCP globális műholdas és felszíni adatbázis szerint május, június és július folyamán a globális csapadék kissé az átlag fölött volt, ez azonban főként az óceánoknak köszönhető: a szárazföldek fölött átlagos vagy annál kissé kevesebb eső hullott. Ugyanebben az időszakban Nyugat-, Közép- és Dél-Európa egésze szárazabb volt az átlagnál, augusztus második felében pedig az Európai Copernicus Aszálymonitoring szerint a helyzet továbbra is kritikus maradt a kontinens jelentős részén, leginkább a Duna vízgyűjtőjén és Magyarországon.
A júliusi adatok szerint a szárazföldeken globális átlagban naponta 0,12 milliméternyi negatív anomáliát mértek, míg az óceánok napi 0,14 milliméternyi többletet mutattak. Szabó Péter szerint ez részben a fejlődő El Niño csapadékeloszlásával is összefügg, mert a Csendes-óceán meleg, és ott megnő a feláramlási zóna. Klimatológiai átlagban az óceánokon több a párolgás, mint a csapadék, és a többletvízgőz egy részét a légkör a szárazföld felé szállítja; a szárazföldeken fordított a helyzet, ott a csapadék haladja meg a párolgást, a különbség pedig a folyókon jut vissza az óceánba. A műholdas megfigyelések azt mutatják, hogy a kontinenseken tárolt vízkészlet folyamatosan csökken, az óceánokban pedig növekszik.
Hogy pontosan hol hullott ki az Európából elszállított nedvesség, nem állapítható meg egyszerűen. A kutató szerint a ciklonok, futóáramlások és frontok több ezer kilométeren át szállíthatják a vízgőzt, a konkrét útvonalhoz viszont pontos trajektóriaszámítás kellene. Annyi látszik, hogy a ciklonok a tartós, blokkoló anticiklon alakját követve északabbra és keletebbre vonultak, ezért Norvégia, a Baltikum, Nyugat-Oroszország, Kelet-Ukrajna és Törökország volt nedvesebb május óta.
Kevesebb eső nélkül is szárazabb lesz az éghajlat
Egyes elméletek szerint a felmelegedésnek nedvesebb éghajlattal kellene járnia, ezt viszont a mérések egyelőre nem igazolják. Miközben a légkör vízgőztartalma 6-7 százalékkal nőhet fokonként, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) adatai szerint a globális átlagos csapadék csak 1-2 százalékos növekedést mutat, a szárazföld feletti csapadéknövekedés pedig egyértelműen már ki sem mutatható. Magyarország ennek jó példája: az éves csapadék alig csökken, az éghajlat mégis szárazabbá válik, mert a melegedéssel nő a párolgási igény.
Az aszály szinte mindig regionális vízhiányt jelent, egyes kutatások szerint azonban részben képes önmagát erősíteni és terjeszteni. Szabó Péter szerint általában a nagy térségű légköri cirkuláció, egy tartós blokkoló anticiklon váltja ki és tartja fenn a szárazságot, amit aztán a száraz talaj és a légkörbe jutó kevesebb nedvesség felerősít. Ez két úton működik: a száraz talajból hőségben kevesebb vízgőz jut a levegőbe, és ezt a szárazabb, melegebb levegőt a szél máshová szállítja, ahol szintén kevesebb nedvesség marad a helyi csapadékképződéshez; ha pedig nincs víz a talajban, megszűnik a párolgási hűtés is, több energia fordítódik a levegő melegítésére, a nagyobb hőség pedig tovább szárítja a talajt.
Nyitott kérdés, meddig marad fenn a nedvességet elterelő anticiklonális helyzet, és hogy az önerősítő mechanizmus miatt mennyi csapadék kellene ahhoz, hogy a Duna vízgyűjtőjén megforduljon a folyamat.
