Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia köré szerveződik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnökkarának legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, a 16. Pollack Expo április 13-án és 14-én Pécsen - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A PTE közleménye szerint az egyetemi hallgatók, az ipari szereplők és a mérnöktársadalom tagjai számára rendezett eseményen egyebek mellett olyan kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők, hogy miként használható az épületek belső és külső tereinek tervezéséhez a mesterséges intelligencia, hogyan fejlődtek az autóipari vezérlőrendszerek az önvezetés irányába, vagy miként zöldíthetők az ipari épületek a talajszondás szén-dioxid-csökkentéssel.
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia témakörét száz tudományos előadáson járják majd körül a pécsi Expo Centerben tartandó rendezvényen, ahol mintegy 130 céget felvonultató szakmai kiállítás, több konferencia és interaktív program várja a tudomány és a jövő iránt érdeklődőket.
A kiállító cégek standján a látogatók megismerkedhetnek a műszaki, illetve a mérnöki tudományok újdonságaival és megoldásaival, a szakmai bemutatókon, valamint az építőiparhoz, az épületgépészethez és a gépészethez, az informatikához és a környezetiparhoz, továbbá a villamos iparhoz kapcsolódó szakmai előadásokon pedig a modern anyagok és eljárások, a jövő technológiáját fejlesztő kutatások kerülnek fókuszba.
Az energiatudatosság szinte minden szekcióban szerepet kap, az expón rendezik meg az Emberközpontú komfort és energetika című konferenciát, amely a mesterséges intelligencia felhasználásával jelenleg folyó komfortelméleti kutatásokat foglalja össze.
A szakmai kiállításra a Dél-Dunántúl építészeit, mérnökeit, kivitelezőit, egyetemi hallgatóit és középiskolai diákjait is várják, de azok számára is hasznos lehet a kétnapos rendezvény, akik építkezést, felújítást terveznek, esetleg a műszaki újdonságok iránt érdeklődnek - sorolták a PTE közleményében.
Különleges bemutató kamionnal érkezik a techóriás Huawei, amely több mint 80 négyzetméteres kiállítótéren állítja ki legújabb fejlesztéseit.
Az eseményre játékokkal és nyereményekkel, valamint vezetett, interaktív szakmai túrákkal várják a régió középiskolás diákjait és tanáraikat. A túrákon a fiatalok megismerhetik a mérnöki pályákat, a kiállítások mentén a kar hallgatói által készített munkákat, betekintést nyerhetnek a mérnökképzés mindennapjaiba, az egyetemi élet sajátosságaiba.
Olvasási idő: 2 perc
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia az idei Pollack Expón Pécsen
Címkék:
Tech
2026. július 2.
Egy éve javítatlan az Apple e-mail-elrejtő funkciójának hibája
Tech
2026. július 1.
Négy új holdmissziót jelentett be a NASA, három cég osztozik megbízásokon
Tech
2026. július 1.
Közel tízezer letiltott felhasználót old fel a Magyarország Kormánya Facebook-oldala
Tech
2026. július 1.
Nem bírja a rohamot a Google, letekerték a Metának nyújtott MI-szolgáltatást
Tech
2026. június 30.
Azt hitték, elég betáplálni a tervrajzokat – Több száz veterán mérnököt fogadott vissza a Ford az AI kudarca után
Tech
2026. június 29.
Vége a kéretlen videóknak? Az Instagramon hamarosan bárki átveheti az irányítást az algoritmusa felett
Tech
2026. június 29.
A hőség miatt akadozhatnak a One Magyarország szolgáltatásai
Tech
Nem bírja a rohamot a Google, letekerték a Metának nyújtott MI-szolgáltatást
Tech
Google vs. AdBlockerek: Érkezik a Chrome frissítése, ami végleg kiirtja a hagyományos hirdetésgátlókat
Tech
Repülőszimulátorral bővült a Google Earth, az új funkció bárkiből pilótát csinál
Tech
2026. június 29.
Az Apple is beléphet az okosgyűrűk piacára
Tech
2026. június 27.
Egyre erősebb bizonyítékok látnak napvilágot, hogy egykor lehetett élet a Marson
Tech
2026. június 26.
Tanács Zoltán Kapu Tibort bízta meg a Magyar Űrügynökség átalakításával
Belföld
Kimagasló a magyarok uniópártisága: Tízből nyolc ember szerint az EU a biztos pont a zűrzavaros világban
Kultúra
Kijött a 2027-es egyetemi világrangsor: Egyedül a Pannon Egyetem tudott javítani, a Miskolci az 1400-as elitből is kiesett
Gazdaság
Már nem csak nyári meló létezik – Egész évben vadásznak a diákokra a vállalatok
Tech
2026. június 25.
Magyar kutatók közreműködésével térképezett fel 60 millió csillagot a Euclid űrtávcső
Tech
2026. június 24.
Újabb rejtélyes tárgyat dobott le az űrben Kína titkos űrrepülője, a „Mennyei Sárkány”
Tech
2026. június 23.
Megvan az AI-biztos menedék: ez a tudás védi meg a pénzügyi szakembereket a mesterséges intelligenciától
Tech
2026. június 22.
Kerekét felemelve lépi át az akadályokat a NASA forradalmi, új Mars-járója
Tech
2026. június 21.
Papír nélkül vizsgáztak a Semmelweis végzősei, egyre több egyetem áll át digitális rendszerre
Tech
2026. június 20.
Ingyenes mobilinternetet kapnak a Yettel ügyfelei szombaton
Tech
2026. június 19.
Új EU-s fegyvert kaptak a vásárlók: Vége a trükközésnek, jön a kötelező online lemondógomb
Tech
2026. június 18.
Kína radikális lépése: 17 pontos tervvel és humanoid AI robotokkal indítanak harcot a magas bérek ellen
Tech
2026. június 18.
Történelmi áttörés: Megkapta a világ első fúziós erőműve a működési engedélyt
Tech
2026. június 18.
Új funkció a Messengerben: szelfivel reagálhatsz az üzenetekre
Tech
2026. június 18.
Durva áremelést jelentett be az Apple leköszönő vezére: az iPhone 18 Pro ára kilőhet az egekbe
Tech
2026. június 18.
Percek alatt eltűnhetnek a kátyúk az új útjavítási technológiával
Tech
2026. június 17.
Elindult a kereskedelmi üzem: Hatalmas napelemes energiatárolót adtak át Paksnál
Tech
2026. június 17.
Google vs. AdBlockerek: Érkezik a Chrome frissítése, ami végleg kiirtja a hagyományos hirdetésgátlókat
Tech
2026. június 17.
Csúszhat az iPhone Fold bemutatója, 2027 tavaszára tolódhat az Apple újdonsága
Tech
2026. június 17.
Retró dizájn, beépített mesterséges intelligencia: Bemutatták a Snap Specs kiterjesztettvalóság-szemüvegét
Tech
2026. június 17.
A Mount Everest meghódítására készül a Chimborazót már megjárt humanoid robot
Tech
2026. június 16.
Repülőszimulátorral bővült a Google Earth, az új funkció bárkiből pilótát csinál
Tech
2026. június 16.
Bevált a szegedi személyzet nélküli Coop: Brutális bevételnövekedést hozott az éjszakai robotüzemmód
Tech
2026. június 13.
Humanoid robotokat állított munkába a BMW Lipcsében
Témák
Kutatás
Belföld
Kimagasló a magyarok uniópártisága: Tízből nyolc ember szerint az EU a biztos pont a zűrzavaros világban
Kultúra
Kijött a 2027-es egyetemi világrangsor: Egyedül a Pannon Egyetem tudott javítani, a Miskolci az 1400-as elitből is kiesett
Gazdaság