Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Tech

Túlfogyasztás napja: idén már augusztus 2-re felzabáltuk a Földet

10perc.hu
2023. 08. 03.
Túlfogyasztás napja: idén már augusztus 2-re felzabáltuk a Földet

Idén már augusztus 2-re felzabáltuk a Földet.

A fiatal felnőtt generáció a klímaváltozás és természetpusztítás elleni küzdelem élharcosai közé tartozik, ám a WWF Magyarország reprezentatív felmérése szerint az előző évekhez képest ez a tendencia jelentősen romlott. Pedig globálisan és hazánkban is van mit tenni a fenntarthatóság terén: idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja - írja a WWF Magyarország.

A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén augusztus 2-án lépte át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.

Bár 2022-ben ez a nap július 28-ára esett, tehát látszólag 5 nappal lassult a fogyasztás mértéke, ám idén az eddigiekhez képest részletesebb adatokkal dolgoztak a dátum kiszámításánál, így a tényleges változás valójában egyetlen napot jelent.

1970-ben pedig még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, alig több mint 50 évvel később.

Hazai szinten még elkeserítőbbek az adatok, Magyarországon ugyanis olyan mértékű a fogyasztásunk, hogy ha mindenki úgy élne, mint mi, 5 hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait – május 30-án jött el a fordulópont, mióta magyar léptékkel már bolygónk tartalékkészletét éljük fel.

Az eredmények nem mutatnak kedvező tendenciákat, különösen a fiatal felnőttek hozzáállása változott az előző évekhez képest.

„Míg néhány évtizeddel ezelőtt a fiatalok jelentették a progresszivitást a környezet- és természetvédelem tekintetében, mára épp az ő körükben növekszik azok aránya, akik ökoszkeptikusok vagy csupán egy-egy social media poszt erejéig láttatják magukat környezettudatosnak” – mondta Gergely Ferenc, a kutatást vezető független szakértő.

Fotó: Illustráció (Freepik)


Számos oka lehet annak, hogy a fiatal felnőttek az idei felmérés szerint már kevésbé környezettudatosak az előző évekhez képest.

„A mindenhonnan ránk zúduló információáradat, az egymásnak sokszor ellentmondó vélemények a környezet- és természetvédelem terén, az elmúlt évek globális és hazai nehézségei – mint például a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború, az egekbe szökő infláció vagy a megemelkedő energiaárak –, illetve a döntéshozók és vállalatok sok esetben nem túl hatékony környezetpolitikája mind azt eredményezhetik, hogy az egyéni szintű környezettudatosság sokadlagos szempont lett. Pedig ahhoz kétség sem fér, hogy a jövőnk záloga az egészséges természeti környezet, ahonnan alapvető erőforrásainkat kapjuk” – mondta Papp Luca, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője.

Kedvező tendencia viszont, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a használt cikkek – például ruhák, bútorok – vásárlása és az egymás közti cserebere, ami egyrészt pénztárcakímélő megoldást jelent, másrészt környezettudatossági szempontból is megfelelőbb választás. Így egy újonnan legyártott termék helyett egy már meglévő áru használati idejét növeljük meg, és tartjuk azt a körforgásban.

Ennek pozitív hatása számszerűen is kifejezhető, hiszen az ország egyik legmeghatározóbb online apróhirdetési oldalának felhasználói potenciálisan összesen 758 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátástól óvták meg a Földet (a 2018 és 2021 közötti 4 teljes évben az oldal hirdetési adatai alapján).

„Ez a mennyiség 5 milliárd műanyagzacskó, 1,6 milliárd alumíniumedény és 2700 km acélból készült vasúti sín előállításával feleltethető meg” – mondta a kutatási eredmények kapcsán Andri Diána fenntarthatósági szakértő, a Jófogás kommunikációs vezetője.

Főkép forrása:
Illusztráció (Freepik)

További cikkek