Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Tech

A Holdra szálló űrhajós még nincs kiválasztva, de a ruháját már bemutatta a NASA

10perc.hu
2023. 03. 16.
A Holdra szálló űrhajós még nincs kiválasztva, de a ruháját már bemutatta a NASA

Az amerikai és a kanadai űrügynökség áprilisban jelenti be, hogy ki lesz az a négy űrhajós, aki részt vehet a küldetésben.

Kifejezetten a Holdra szálláshoz tervezett, újgenerációs űrruhát mutatott be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a houstoni Johnson Űrközpontban. A NASA Artemis néven indított programot, amelynek célja, hogy 50 év után ismét űrhajóst juttassanak a Holdra.

A NASA és a kanadai űrügynökség áprilisban jelenti be, hogy ki lesz az a négy űrhajós, aki részt vehet a küldetésben. Ha sikerrel járnak, az azt követő Artemis-III küldetés során, várhatóan 2025 végén az asztronauták már le is szállnak a Hold felszínére. A tervek szerint női űrhajós is lesz a Holdra lépők között.


Az Artemis-I küldetést sikerrel teljesítették tavaly decemberben, akkor az Orion űrhajó - még legénység nélkül - megkerülte a Holdat. A 2024-re tervezett, Hold körüli misszióban már űrhajósok is lesznek a fedélzeten. Az újabb Holdra szállást tervező NASA számára fontos volt, hogy kifejezetten erre a célra fejlesszen ki megfelelő - női és férfi szabású - űrruhát.

Az AxEMU elnevezésű űrruha elődjéhez képest sokkal testreszabottabb és rugalmasabb, könnyebb benne mozogni, és több méretben és fazonban is elérhető lesz. A fejlesztő Axiom Space nevű vállalat annyit elárult, hogy fehér színű lesz, mert az a szín képes a legjobban visszaverni az erős napfényt a Hold felszínén, illetve a fehér nyújtja a legerősebb védelmet a szélsőséges forrósággal szemben. Nemcsak a dizájn újult meg, hanem az új űröltözékekbe beépítettek létfenntartó rendszereket és kompressziós ruhákat is.

Főkép forrása:
MTI/AP/David J. Phillip

Hirdetés

További cikkek