Az Európai Unió újabb lépést tenne Oroszország támogatói ellen: két kínai bankot szankcionálhatnak, amiért azok állítólag közreműködtek az EU-s kereskedelmi korlátozások kijátszásában – számolt be róla a Bloomberg. Hivatalos megerősítés egyelőre nincs, a két érintett bank nevét sem hozták nyilvánosságra.
Az EU-s dokumentumok alapján az uniós pénzintézetek számára tilos lenne tranzakciót folytatni a szóban forgó kínai bankokkal. A gyanú szerint ezek a bankok pénzügyi műveletekkel, exportfinanszírozással, sőt akár kriptoszolgáltatásokkal is segíthették Moszkvát, így megkerülve a korábban életbe léptetett uniós szankciókat.
Az Európai Bizottság szóvivője nem kommentálta a sajtóértesülést, de az ügy komoly diplomáciai feszültséget is okozhat Peking és Brüsszel között.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden jelentette be az EU újabb szankciócsomagját, amely az orosz energetikai és pénzügyi szektorra összpontosít. Az új javaslat szerint:
-
Először vonnák be a szankciók körébe az Északi Áramlat vezetékeihez kapcsolódó tranzakciókat, még akkor is, ha a vezetékeket már részben leállították vagy – a feltételezések szerint – ukrán akciók során megrongálták.
-
22 újabb orosz bank kerülne teljes tranzakciós tiltás alá.
-
A szankciókat kiterjesztenék minden olyan pénzintézetre is, amely részt vesz Oroszország szankcióelkerülési mechanizmusainak finanszírozásában.
A cél az, hogy az EU határozottabban lépjen fel azon szereplőkkel szemben, akik közvetve vagy közvetlenül támogatják Oroszország háborús erőfeszítéseit.
Bár Kína hivatalosan többször is tagadta, hogy katonailag támogatná Oroszországot, uniós jelentések szerint kínai cégek technológiai eszközökkel és alkatrészekkel látják el Moszkvát, különösen olyan tételekkel, amelyekhez Oroszország a szankciók miatt máshonnan már nem jut hozzá - tette hozzá a Telex.