A Magyar Telekom megválik a Vidanet Zrt.-ben lévő részesedésétől, amely Nyugat-Magyarországon 54 ezer ügyfélnek nyújt vezetékes telefon, szélessávú internet és televíziós szolgáltatásokat, mintegy 100 ezer hozzáférési pontot lefedve. Az évi 6 milliárd forintos bevételt termelő céget az Ursus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. vásárolja meg – számolt be róla a Media1.hu az Erste Investment tőzsdei hírlevele alapján.
Az Ursus Zrt.-ről kevés információ érhető el. Az Opten adatai szerint a céget 2023 augusztusában alapították 5 millió forintos jegyzett tőkével, és év végéig nem volt sem alkalmazottja, sem árbevétele. Az első néhány hónap működése veszteséges volt, saját tőkéje 214 ezer forintos mínuszba került.
A cég vezetője Károly György, aki a Banus Port Zrt. vezérigazgatója is – ez a vállalat korábban az MNB által 250 millió forintos bírságot kapott a 4iG-részvények árfolyamának manipulálása miatt. Az Ursus székhelye egy olyan Csörsz utcai irodaház, amely több, Bajka Zoltánhoz kötődő vállalkozásnak ad otthont. Bajka Zoltán Jászai Gellért üzleti köréhez kapcsolódik, ami további kérdéseket vet fel az Ursus hátteréről.