Vannak, akik már megkapták, sokakhoz azonban csak később érkezik meg az a számla, amely a rezsit átalányban fizetők évközi elszámolását tartalmazza. Azok, akik átlagon alul fogyasztották, akár több százezer forintot is visszakaphatnak az előző hónapokban történt befizetéseik után – írta az Index.
Hogy miért? Nos, az idei enyhe tél a magyarázata annak, hogy sok fogyasztó az utóbbi hónapokban jóval többet fizetett átalányban a tényleges gázfogyasztásánál. Van, aki már meg is kapta a számlát arról, hogy az előző hónapok átalányfizetése után mekkora túlfizetése gyűlt össze.
„Többször átszámoltuk, hozzáértővel is, ez bizony ennyi túlfizetés” – mondta a Pénzcentrum olvasója, aki 625 ezer forintos túlfizetésről kapott értesítést. A portál több szakértőt is megkérdezett erről, akik elmondták, hogy valószínűleg tömeges jelenség lesz ez a következő hónapokban. Persze, nem ekkora összegben.
Hogy hány embernek lehet hasonló túlfizetése, az erősen kérdéses. Amit biztosan lehet tudni, az az, hogy a gázellátásban 3,5 millió lakossági fogyasztó van, míg az áramellátásnál pedig 5,6 millió. A szakértők szerint az ügyfeleknek nagyjából 50-70 százaléka lehet az, aki átalányt fizet, vagyis a gázfogyasztásnál 2 millió körül lehet azoknak a háztartásoknak a száma, akik már kaphattak vagy a későbbiekben kapnak értesítést arról, hogy miként alakultak a befizetéseik.
Balogh József energetikai szakértő a Pénzcentrumnak nyilatkozva azt mondta, várhatóan tömeges jelenség lesz, hogy a fogyasztók tízezres vagy százezres nagyságrendű túlfizetésről kapnak értesítést a szolgáltatójuktól. Ez annak köszönhető, hogy 1901 óta az idei volt a második legenyhébb tél, és annak, hogy a lakosság is jobban odafigyelt, kevesebbet fogyasztott a szokásosnál.
Ugyanakkor a fogyasztóknak még várniuk kell a visszafizetésre, ugyanis az elszámolási időszak nyáron lesz, addig a szolgáltató gazdálkodik az emberek pénzével. Nyáron a fogyasztók két opció közül választhatnak majd: visszakérik a pénzt, vagy inkább a későbbi fogyasztás terhére számolják el a túlfizetett összeget.
Balogh József szerint „ismerve azt a magyar mentalitást, hogy ha egy kis pluszpénzhez jutunk, azonnal elköltjük”, az utóbbi lehet a jobb döntés. Hozzáfűzte azt is: a szolgáltató üzletszabályzata értelmében nem is minden esetben van lehetőség arra, hogy egy összegben visszakérjék a fogyasztók a túlfizetésüket.