Úgy tűnik, végleg eldőlt az élelmiszerekre húzott ársapka sorsa, és a kormány nem vonja vissza a szabályozást a korábban bejelentett április 30-a előtt. Nagy István agrárminiszter a napi.hu-nak elmondta, az infláció csökkenhet az elkövetkezendő hónapokban, és nem tervezik előrébb hozni az ársapka kivezetését, és szerinte a piac is erre a dátumra készül.
Abban is biztos, hogy az ársapkák nem rengették meg a kiskereskedelmet, ugyanakkor garantálták, hogy a legalacsonyabb jövedelműek is meg tudják vásárolni az alapvető élelmiszereket. Sőt, eltérő mértékben ugyan, de átlagosan 20-80 százalékkal nőtt a kereslet ezen termékek iránt.
„Az árrögzítés nem okozott akkora bevételkiesést, ami indokolta volna az összes többi termék árának ilyen mértékű emelését. A versenyhivatal kiemelten vizsgálja, hogy az üzletláncok tudatosan, összehangolva hajtottak-e végre szélsőséges mértékű áremelkedést. Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől" – állította a miniszter.